Megszólaló
Ott kellett volna maradnunk
kényelmesen megtámaszkodva
a gazzal benőtt kastélypark
szökőkútjának töredezett peremén.
Ott kellett volna maradnunk
a lassú alkonyban egyre hízó
lombok takarásában együtt,
csakhogy már nem voltál sehol.
És hiába rohantam egyik bokortól
a másikig, hiába húztam szét a nedves
ágakat, a bomlás édes avarszagában
semmi sem emlékezett ránk.
A sűrűben pedig megszólalt
az az elviselhetetlen lárma,
mintha egy egész cigánytábor
indult volna el hirtelen,
bádogfazekakat döngetve
és fejhangon üvöltözve a rontás ellen,
hogy holnap már nem leszünk itt,
holnap már nem leszünk mi sem.
Ebbe a vonulásba aztán én is beálltam,
de a foszló idő tisztására hordott
szemét egyszer csak dalra kelt,
és az a tompa hang végül mindenkit megzavart.
A lovak megtorpantak, mint a fák,
görcsbe rándultak körülöttünk a gallyak,
s akár egy rosszul megfogott zománclábasból,
mindenre rálöttyent a délután vére.