Megszólaló
Hetedik fejezet
AMELYBEN Janka különös álmot lát és rejtélyes levelet kap
„Teljesen ártatlan nincs a földön semmi,
A vízzel is lehet jót vagy rosszat tenni.”
Vajda János
„Megint egy rejtély, meg nem oldott.”
Reviczky Gyula
1.
Sziasztok hát, skacok, hetedszer,
És szerbusz, kedves kis mesém.
Bevallom, hogy nekem te tetszel,
Szeretlek téged írni én.
Mi hozzád képest Harry Potter?
Afféle könyv már sok kopott el,
Rájuk borult a feledés.
Te ihlettel vagy tele, és
Nem holmi hókuszpókuszokkal.
Mit nekem muglik és kvidics!
Inkább te, versikém, vidíts,
Verseng nagy, régi ópuszokkal!
Te szép vagy, rímes, dallamos
(S nem vagy csapongni hajlamos).
2.
Amúgy szörnyűek is szerintem
Ezek a Harry Potterek
Ki tíz alatt van, óva intem! –
Meg nem is kapnak sok teret
A hősök benne: Monstro, Malfoy,
A határvonal köztük elfoly,
Tudodki túl elhanyagolt,
Genya marad, ki genya volt,
Jó útra térni nincs esélye,
Akció akcióra jő,
Tűnődni, állni nincs idő,
Pörgős idők pörgős meséje,
Hajszol sikert, és hajt hatást,
Várom is már a folytatást.
A régi hősök hova tűntek,
Lábuknak nem maradt nyoma?
Hol van szép Legolas, a tünde?
De hol van Bombadil Toma?
Gandalf, Glorfindel, Gimli, Gollam,
S Frodó, a kilencujjú, hol van?
Hol a szépséges Árnika,
Kire muszáj volt várnia
Vállára vetve a tarisznyát
Szegény jó Szegény Dzsoninak?
Hol van a macskák réme, Frakk?
Hol van Mirr-Murr, Oriza-Triznyák?
Hol Pöszke, Vackor, hol Kobak?
És hol vannak még oly sokak …
3.
A sok gyarló, briganti – hol, vajh,
Kik mégse hintik a parát:
Hová lett Kovács úr, a tolvaj,
Ki ellopta az Operát?
Hol van a borúlátó kóborz,
Traban Tóni – ó, csúf, és ó, torz! –
Hol a három norvég zsivány:
Kaszper, Jeszper és Jónatán?
S kit úgy kedvelt minden korosztály.
Hol van Füles, hol van ma már
A pesszimista plüsszamár?
Hol Pitypang, a hiú oroszlán?
Hol Ká, Akela, Tabaki,
De hol a hó, a tavalyi?
Na ne pocsékoljuk a tintát
Más mesehősökre tovább,
Lássuk saját mesénket inkább,
És benne Jankánkat. Nohát,
El lett rabolva ez a kislány
(Ahogy még emlékeztek is tán),
S elkábította őt a sokk.
Egy többszörösen felmosott
Padlójú helyiségben ébredt
Aztán, pár óra múlva fel,
Sajgó tagok meg kába fej,
Vágott szegény butuska képet,
Azon tűnődött, hol lehet,
S fülét e hang ütötte meg:
4.
A Bús, Piros Vödör dala
Vagyok a vödör – szállj, dalom! –
Ki szomjúság és fájdalom
Alól
Dalol.
Üres vagyok és hontalan,
Szívembe únos-untalan
Bebú a bú.
Ó, ért öröm, nem is kevés,
Ivott belőlem fecske, és
Füle-
Müle.
A Kék Lapát! A Zöld Lavór!
Volt életemben pár lamúr –
Zománc-
Románc.
Oly ifjú voltam és szeles,
Úsztam a lét mosószeres
Vizén ….
Biz’én
pucoltam pacát, foltot is,
lehettem volna boldog is
simán ….
S ti mán
5.
el is feledtetek, nosza,
Rám ült az elmúlás kosza.
Mocsok
tocsog
körül, bármerre nézek én.
Piszok került elém, belém,
Alám.
Na, lám.
Hisz szép vagyok még és deli.
Hát mért nem töltötök teli?
Az ok.
gazok.
Mi, hogy beposhadt vénkorom?
Kit ellepett a szén, korom.
s feled-
ve lett.
kit benőtt fű és moha már,
nem lehet abból soha már
vidor
vödör?
6.
Megütötte tehát e nóta
Hősnőnk fülét, azért kivált,
Mivel a tárgy, mely eldanolta,
Rémséges módon kornyikált.
És Janka két fülét befogva,
Odapillantott a sarokba,
És ott egy piszkos és piros
Vödröt látott dalolni – nos,
Össze is állt a kép azonnal:
Őt most rabolták éppen el,
Egy követ fúj e vén veder
A sok szappanszagú fazonnal.
Meg is kérdezte: „Rőt vödör,
Te is fölöttem őrködöl?”
Igen – ismerte le a koszlott
Vödör, ki bús volt és piros,
Ez a munka, a rám kiosztott,
Téged kiengednem tilos. –
Miért is szegődtem én ezekhez?
Azt mondták, arany életem lesz,
Ígértek fűt-fát, csapvizet,
Ürgeöntést, egy nap tizet.
De víz bennem nem fog kotyogni,
Ez, látom már, dugába dőlt,
Csak felvigyázni, állni őrt,
Mások fejére rápotyogni,
Mi szégyenemhez biztos ok –
Rászedtetek, ti piszkosok!
7.
„De kicsodák” – A takarítók.
Lemostak volna legalább!
Miért babráltál ki velem, így, ó,
Partvis Attila, te galád? –
„Ki?” – Az a barbár takarító,
A kibabráló, vita szító,
A végzet bolyhos ostora!
Mért voltam pitty ily ostoba? –
„Azt mondtad, pitty,” – Én nem. Te. – „Én se.”
De, azt mondtad, hogy pitty. – „Nem én.”
És hősnőnk szívében remény
Támadt e nem-várt pittyenésre,
Nem is tétlenkedett tovább,
Keresni kezdte az okát.
Amíg keres, még elmesélem,
Hogy Jankát, mikor kába lett,
Az ájulás félelmesében
Komor, mély álom szállta meg.
Mi lelkünkből csak néha tör fel –
Fején a Bús, Piros Vödörrel
Hősnőhöz illőn álmodott.
Hiszen az köztudott dolog,
Hogy jólnevelt verses regényben
A legtöbb hősnő így csinál,
Így Haidke Byron bácsinál,
Vagy így Tatjána is szegényke,
Kit józanul és hanyagon
Elutasított Anyegin.
8.
Ha már ez így szokásba van, hát
Követem én is, nagy vakon,
Kedves kis hősnőnket, Johannát
Szégyenbe csak nem hagyhatom –
Hogy míg más alszik, horkol ódon
Nyoszolyán, ő csak forgolódjon
Álmatlanul a felsikált
Padlózaton? Na, nem. Kizárt.
Álmok vizére evezett le,
A tollasbálba ment, szunyált,
Akár a tej, csorrant a nyál
A frissen mosott kövezetre –
Hófúvás, palló, medve, seb?
Nem, Janka álma kedvesebb.
Janka álma
Fényes és csillogó volt az az álom.
Egy hetyke dombon állt egy palota,
Volt két szép tornya, forgott kacsalábon,
Őrizte ötszáz bajszos katona,
Volt benne trónszék, baldachinos ágyon
Egy aranyhörcsög meg egy korona,
És hogy az egész ne nézzen ki snasszon,
Janka volt benne a királykisasszony.
9.
Kis udvarhölgyek körbeudvarolták.
Előtte kukták, játsznokok, s egyéb
Alattvalók hajlongtak, fürge szolgák
Lesték az összes kényét és kegyét.
Egyik fagyit hozott, másik cukorkát.
Udvariasan unszolták: egyék.
Egyszóval minden szép volt és idilli –
Amíg nem kellett hősnőnknek pisilni.
Kicsit elfakadt akkor Janka sírva
(Mért megy tropára minden klassz dolog?)
Aztán a lábát szedte, ahogy bírta.
Futott, amíg két ajtóhoz jutott.
„Királyfik” ez volt az egyikre írva.
A másikra: „Királykisasszonyok”.
S előttük – lesve, hogy ki halad által –
Egy vécésbácsi állott alabárddal.
Mint sereg az ostromlott várba tör be.
Konyhába, kinek nem jutott fasírt.
Úgy vágtatott be Janka meggyötörve.
És megkönnyebbülten pisilt, pisilt.
Aztán kilibbent, vetett a tükörbe
Egy pillantást. És mit lát? Két kisírt
Szemet, amivel – borzalom! – egy tiszta,
Koszmentes kislány bámul rája vissza.
10.
A vödör pittyent. Semmi kétség,
Bizonyságot nyert végül ez.
A fenekéről lekefélték
A koszt, és lám, egy kis rekesz
Került elő. Ezt hosszú munka
Árán kifeszegette Janka
A körbe bánta, beletört –,
Meglepte magát a vödört
Is egyébként e kis rekeszke,
Nem tudta, hogy van rajta ez.
És kiderült, a zajt, a neszt,
A pittyenést hogy mi okozta:
Volt benne egy kis szerkezet,
Amire email érkezett.
Erről eszembe jut … De vissza!
Mesém túl nyúlós, maszatos.
Kis olvasóm, te unsz, te tiszta
Ideg vagy már, rám ripakodsz:
Jaj, Dani bácsi, vegye észre,
Kit érdekel, mi jut eszébe?
Nem kell ide a sok szöveg,
A sztorit lökje már, öreg.
Mi volt az emailban? Ki írta?
Véletlenül jött vagy direkt?
Aki küldte, azzal mi lett?
Mért mélbe írta, nem papírra?
Kinek szánta, és mért vajon?
A többit hagyja, vén majom.
11.
A titokzatos email
Feladó: joakaro@netuddki.csn
Címzett: buspiros@rekeszke.mh
Tárgy: Titkos üzenet Maszat Johannának
Janka, én írok neked emailt.
Csak nem mondom meg, kicsoda.
Tudom, ki vagy, tudom, hogy így mért
Raboltak téged el oda.
Nagymérvű kislány vagy te, Jankám.
És nem léphet helyedre más.
Ezért e megpróbáltatás,
Többet nem mondhatok momentán.
Csupán még egyet sebtiben:
Ne bízz meg, Janka, senkiben!
Túl szövevényes a dolog.
Egyszer mindent megtudsz, ígérem.
Addig ne kérdezd, ki vagyok.
Nem fedhetem még fel kilétem.
Tudom, bosszant e sok titok.
Hogy ódzkodom a vallomástól.
Ismersz, és nem csak hallomásból.
Mindössze ennyit mondhatok.
Ki téged évek óta kímélt.
Janka, én írok neked emailt.
Kell több? Nem mond ez eleget?
Te jónak születtél, nemesnek.
Ne félj, bántódásod nem eshet.
A megváltás már közeleg.
12.
Valami valóban közelgett,
Janka becsapta a rekeszt,
Fülelt piros, bús őre mellett,
És lépteket hallott, meg ezt:
„Nem, nincs szükség körömkefére,
Fülpiszkálóra, más efféle
Kínzóeszközre, Partvis úr.
Ha egy fülcimpa, egy kisujj
Is megsérül a célszemélyen,
Aligha lesz elégedett
A megbízóm, és Önt lehet,
Hogy megdorgálja. Ért, remélem.”
Értem. Se hajmosás, se más
Fölösleges brutalitás. –
Megrettenve e hang szavától
Hősnőnk kinyitná ajtaját …
De késő. Nyílik már magától,
És ketten lépnek rajta át,
Egy sörte hajú langaléta
(a haja bolyhok martaléka),
S egy töpszli – de parányi, hű!
Éppen csak morzsaméretű.
És hátuk mögött sorban állnak
A takarítók peckesen,
Nincs náluk partvis, seprű sem,
Fejük fölött óriási tálat
Egyensúlyozva tartanak,
Benne forró víz, rajta hab.
13.
„Maszat kisasszony” szólt a morzsa
„Most megfürdetjük kegyedet.”
(Borzasztó! Ez hát Janka sorsa?)
És fölényesen nevetett:
„Remélem, nincsen semmi hézag.
Az én nevem Morzsányi Géza,
És ők, kik összegyűltek itt,
Kik kegyedet megfürdetik:
A takarítók. Barbár népek.
Ne fickándozzon hát. Urak,
Ugye tudják a dolgukat?”
Tudták. Jankához odaléptek,
És a habos fürdő fölé
Lógatták fejjel lefelé.
De hősnőnket magára hagyjuk
E sorsfordító perc előtt
(Oldaladon tátong-e nagy lyuk,
Kis olvasóm?) – muszáj erőt
Gyűjtenem ahhoz, ami még jön.
Közületek csak az kísérjen
Tovább, kit nem riaszt nagyon
A sok rémség és izgalom.
De ti, kik menekültök gyáván,
Ha eltalál egy hógolyó,
S egy szuritól is féltek, ő,
Ti, kiknek egy pókocska láttán
Szemén ijedt kis könny remeg –
Ti csukjátok be könyvemet.
Műfaj: mese