Tizenöt éve Zugló

Megszólalók, közreműködők

Megszólaló

                       I.

 

Tizenöt éve Zugló az ígéret.

Ha téli álmait jövőre váltja

Pest mályvarózsa-illatú Budája,

Talán a zöld remények is beérnek,

   Melyekkel áltatott a változás…

Ezerkilencszáznyolcvannyolc örökre

Ráírta képét arcra, útra, rögre,

  Azóta tart a bénító varázs.

 

                       II.

 

Mi vonz ide, az épített ugarra?

A mokka-cukrászdák szomorúbarna

Lambériái mellé, megpihenni?

Idő, mely önmagát újjáteremti.

  Zugló fösvény, csak története van,

De patinája – nézz csak körbe – semmi;

A működés emléke éppen ennyi,

  S az óra állni látszik untalan.

 

                          III.

 

…Rövidzárlattól béna utca és nép!

Nem volt kenyér napján a népharagnak.

De minden káosz alján ott az épség…

Úgymond: „Tetszettek volna forradalmat

  Csinálni!” És ők majdnem… Nincs tovább.

Lélegzetvisszafojtva nézni széjjel

Boldogság volt, Pest megtelt oxigénnel,

  S taxikból állt a tetszetős blokád.

 

                           IV.

 

Retrográd városában szombat este

Minden puha és ellenállhatatlan:

Kasszánál állnak sorba nagy csapatban

A dolgozók, pöttyös szoknyákra lesve.

  Az égbolt helyén az álmennyezet

És rajta búgó neoncső az ékkő;

Beáll a füst, s a magyarul beszélő

  Szovjet film egyre csak pereg, pereg.

 

                          V.

 

Retrográd városában egy vasárnap

Lekvárosabb, omlósabb, mint az ischler.

Itt kétjegyű számon kívül nem ismer

Más összeget a bőrkötényes árlap,

  S az óra áll a polcon, úgylehet:

Tehetünk róla, hogyha zárlatos lett?...

Ha táncra késztet majd a másnapos kedv,

  Forgatunk régi bakeliteket.

 

                        VI.

 

Járva e lompos és lassú vidéket,

A Bosnyák térig sétálunk egészen:

Úgy csordogál a délutáni élet,

Mint nénikéink kávégépe régen.

  Porhó lepi a Thököly utat.

Ígéri minden új palota-portál:

Az ember feljő, lesz belőle polgár,

  És asztalfőre téve jól mutat.

 

                        VII.

 

E tér a dudvával benőtt sínekkel

Szakasztott, mint a módjával borotvált

Szeméremdomb: tüzes kedvében itt járt

A 44-es villamos. Hideg hely,

  Mióta csöngetés se hallatik.

A körkörös romok közt: földkerekség.

A pályát, mint a cérnát, föltekerték

  Egy roppant gombolyagra − valakik.

 

                         VIII.

 

Zugló a holtidő, a lombhullás és

A gyöngyvirág közötti senkiföldje.

Hófúvásban a túloldalra átérsz,

S ott áll az emberarcú kertitörpe,

  Ki mindezen csak vigyorogni bír:

Az Újév… Mint elődje, oly hibátlan,

Mozdulataiban bumfordi báj van;

  A bőre, mint a gyűrött szűzpapír.

 

                          IX.

 

A 80-asok Pestje volt a hógömb,

Melyben a köztársaság tükröződött:

Szilvesztert ígért és jókedvet őrzött

Néhány sóváran körbejárt lakótömb;

  Ki terveket szőtt – ifjú Rastignac –,

Füttyszóra várt, aztán pörögni készen

Alámerült a fűszagú Citében,

  És gyermekként örült a partinak.