Megszólaló
Láttál-e hercegnőt sikítani
Egy harmadrangú élet ketrecében
Orrát a rácshoz dugva bömböli:
„Időm augusztusát is elfecsérlem!”
Arcán a szégyen lázrózsáival
Eltűri még a megperzseltetést is
Felesel, ha foglára rárivall;
Bőrét karcolja, sérti még a fény is,
De van pontos szava kínzóira,
Kik bíborát és bársonyát letépték,
S ha tárul cellájának ajtaja,
Ő eltakarja szalmaszín szemérmét.
Morzsákon él a jobbra hivatott,
Jelszó szisszent, s eldöntötték a trónját,
Uralma telkén nem lel írmagot,
Ki egymaga volt, a mindenhatóság.
Fesd feketére! Foszd ki perselyét!
Majd elfelejt telelni és nyaralni.
A hátralévő táv, hogy ketrecét
Faltól falig fölmossa, éppen annyi.
„Etess meg, vendég, és érezz velem…
Moss hófehérre, s pernye lesz a börtön,
Melynek mélyén, a szurtos végeken
Dicsőségem decemberét letöltöm.”
Húsából minden szájnak jut falat
Forró lehelet éri: közönyének
Páncélja megreped és újrafagy;
Szörnyethal, s egy szebbik pokolban ébred.
„Meggyászolsz? Úrnő voltam valaha.
Maradjon jóságom munkája torzó;
Guruljon el hatalmam aranya,
Ha már alattvalónak sem vagyok jó.”