Megszólaló
Volt egyszer egy Mari nevű szekrény. És ebben a szekrényben lakott a régi mackó. Ült a legfelső polcon, rágógumizott, és az életéről gondolkozott. – Haj, haj! – gondolta a régi mackó. – Haj, az én életem. – Legjobban a zöld rágógumit szerette, ebből volt neki majdnem egy fiókravaló. A legalsó fiókban tartotta, és mindennap lemászott egy új adagért.
Most ugrik ki! – gondolta, mikor kezdett leereszkedni.
Most kapja el a lábamat!
Forgószél! – gondolta a középső polcon.
Süvít, süvít, elsüvít! Viszi a rágógumikat!
Hangyák. Éjjel jöttek, és megették. Amit tudtak, megettek, a többit elvitték. Elcipelték az egészet! És nem lehet megtalálni őket, ezek nem hagynak áruló nyomot!
Talán egyet elvesztettek. Talán!
De nem, nem! Egyet se!
Akkor már ott állt a legalsó fiók előtt, és reszketett.
Üres! Nem járt itt senki, mégis üres! Mindig is üres volt! Nem. Nem is lehet kihúzni. Beragadt. Soha többé. Soha, soha többé!
És ott voltak a rágógumik. Majdnem egy egész fiók, tele zöld rágógumikkal. Gyorsan felmarkolta a napi adagot, visszamászott a legfelső polcra, kibontott egy rágógumit, rágni kezdte, és ettől kezdve egész nap az életéről gondolkozott.
Felv. 2015 (Szekrénymesék, Magvető, 2008)