A nagymama

Megszólalók, közreműködők

Megszólaló

Egy ideig ő vitt az iskolába,

ültünk a trolin, mint két kisgyerek,

a Rottenbiller utca állomásnál

a nagymama mindig hangosan, gúnyosan

felnevetett: Rothadt Biller! Ha-ha!

Először tetszett, később kérni kezdtem:

Ne olyan hangosan, nagymama!

Go to hell! – ilyeneket motyogott az utcán,

mikor görnyedten, vaksin loholt erre-arra,

s ha találkoztunk, orrunk majd összeért már,

hogy felismert: Te vagy az?! –

egyszerre csupa mosoly lett az arca.

Kék szeme volt és tizennégy dioptriás

szemüvege, és operabérlete,

és negyvenkettes lába és piros papucsa,

és La Fontaine-e és Vanity Fairje,

és háza, régen persze, és albérlői aztán,

és a WC-ben négyszínű golyóstollal

négy nyelven, a tanítványoknak, cetli:

Don’t pull the ring hard! – és még ezernyi

kacata, kincse, könyve, hamisgyöngye,

piros teáskészlete huszonnégy személyre,

vitrine, tükre, fésűje, Larousse-a,

és ő – olyan soványan, mint a piszkafa,

és ő – olyan egyedül, mint az ujjam.

Nyaranta Bécsbe járt látogatóba,

panaszkodni: ott Pestre, Pesten Bécsre,

a Trafalgáron így meg úgy – mesélte.

De nagymama! Te ott sohase voltál…

Az erkélyen állt, nézte az esőt:

Hogy itt mi megy! – mondta mély megvetéssel.