Lassú

Lassúdan, lassítva a lankadatlan

iramot, halkan, apránként előre

viszem magamban, amit hátrahagytam,

egyelőre a Gellérthegy tövébe, 

és még tovább, bár most nem az a fontos,

csordultig csönddel telítődnek boldog

érzékeim, a részek összeállnak,

mint a folyami hajósnak a parton

lecsorgó házak, fölfelé az árban

állok látszatra én is, így halasztom

későbbre kikötőbe érkezésem,

órányi perc, pár járóföldnyi méter

innen a híd, de hány az óceánig?

míg a bávatag kirakatok hossza

figyelmem sugarától fölvilágít,

és lobbot vet a fákra, nem is volna

virág, madár, és talán én se lennék

különben más, csak elvakult sebesség.