Megszólaló
Az ifjúság ‒ Károly utca!
A szépség ‒ Károly utca!
A boldogság ‒ Károly utca!
Tudd meg: engem Károly utcának neveznek,
és ha lesz egy fiam, Károly utcának fogom hívni.
Most is a Károly utcában járunk, csak nem tudod.
Ej, de szép, derék utca!
Az emberek titkolják egymás előtt,
hogy van Károly utca.
Nincs is! ‒ mondják. Pedig van. Pedig van!
Furfangosan más utcát neveznek így:
Károly utca
és gyanakodva pislognak egymásra.
Most hallgass és merülj magadba,
mert ahol villamosunk zakatol: a Károly utca.
Oda mindig jó menni,
ott mindig jó leszállni,
és nincs neki vége, és nincs neki hossza;
a parádés, a díszes, a finom, a fényes…
– Kéremszépen, mi a Károly utcába megyünk. –
– Igen, itt kell leszállni, mert ez a Károly utca! –
– Jé, mindkét oldalon házak vannak! –
– Ja, kérem, ez a Károly utca! –
– Kéremszépen, hiszen ennek az utcának kiterjedése van;
két vége van, két hossza van! És mije van még,
mije van?
Feje van. Lába van. Foga van. –
Nohiszen, akkor ez egy csodálatos utca!
Hiszen ez a Károly utca,
a Károly utca, a Károly utca:
énekli a milánói Scala énekkara,
vezényel Molajoli.
A világon nincs még oly utca, mint a Károly utca!
Légy szíves: nem elfelejteni.