Csupa áttetsző

Valahol az a réges-régi nyáros,

melyet idáig őriztem magamban,

hiánya gyöngyház falán átszivárog,

s fölrakódik annyi letűnt alakban,

ahány a széles legelő hosszában

magasodott, már terelném alá a 

kis tehenet, hogy árnyékba húzódva

ábrándozzak a hosszú lusta télről,

s hogy a kékvércsék kései utóda

zöldjébe száll, s valaki mégis eljön

kedveseim közül, pedig hiába,

nem vezet földi út a délibábba,

mert ott a csillám nem levélen vibrál,

a héj ezüstje elszakadt az ágtól,

csupa áttetsző gyökérvesztett kristály,

jönnének csak a nagyfejszés favágók,

valaki úgy is megadta az árát,

hogy ezt a káprázatot tarra vágják.