Megszólaló
Az atlétatrikók, a kombinék, a tapadós
blúzok, kinyúlt vagy összement pulóver,
szúrós gyapjúmellény, megannyi elhibázott
alkalmi vétel, a könnyen gyűrődő szoknya,
a megázott kirándulócipő, melyhez feltört
sarkamból mindig új adat vér tapadt,
papírzsebkendők egy kockás zsebben,
egy kádbaejtett Updike széthízott lapjai,
tintafolt, zsírfolt, szívfolt
az elhányt rongyokon. „A Lorca-fordítások
poétikai megközelítése” nyolcvanhét külön
lenyomatban. Piszokszegéllyel,
mint gyászjelentés, egy fehér nyakkendő.
Rossz szerzők, másodpéldányok, ki nem váltott
receptek, ezüst betűkkel NAPLÓ felirat
egy üres vonalasfüzeten, gyerek-fürdőlepedők,
hetvenháromból egy heti ebédjegy,
kiszáradt tollbetét, mellyel
leírva áll a rettentő tanulság:
fénykorom búcsúzik itt.
Ülök a szekrény tárt
homloka előtt, amíg a szerelők a lakást
szétverik, az elmúlt húsz év előttem lepereg.
A fölfújható medence bár összeragadva már,
kinőve régen az olasz tornadressz,
s a napszívott farmertáska selyem füléből
egy kórházi zárójelentés kihull (ab. incompl.)
s a homlok május e napját idézve elborul.
Göröngyök hullnak mint
vakolatdarabok a felújítandó lakásban.
Ülök magamba’ mint sírkamrába’ benn.
s az elmúlt őszök penészes szőlőfürtjét
szemezgetem. És hallom, jönnek
szomszédok, de nem kel át senki a törmelék-
hegyen. Száll a por, bejön az ajtóréseken.
ha féltem, hogy bemásznak hozzám e kicsi
férgek, sűrű lábaiktól már kevésbé félek.
Elvagyok az omlás hangja között.
A még ki sem szabott, de máris elszúrt
ruhák csattognak a jövő szárítókötelén.
Izzasztó műanyag szandálok gyötörnek.
Az előhívatlan filmtekercseken
egyre elszántabban nevetek.
Címjegyzékek gyűlnek, ismeretlen
telefonszámok feszítik szét a holnapi noteszt.
S az becsúszik egy fiók mögé, és többé
nem találom, csak papírhab
üt ki az elkínzott fiókszájon.
Hogy törpék voltunk Lilliputban,
mi ez az évezredekhez képest?
Csak teljes életünk.
Félpár kezünk érzelgős
szívünkön matat. Cipőként befűzött Magritte-
lábfejünk beengedésre vár a titkos kapu előtt.
A használattól megrepedt szemünkből
aláhull egy-egy kő vagy könnydarab
az összeöltött, panasz nélküli szájra.
Gyűrött selyemnyakak zizegnek a föltámadt
szélben. Csipkés, megereszkedett mell
lepkeként száll egy szálkás, hajdani vállra.
Vérük egy parfömös üvegben tűz volt.
Még mindent újra kezdhetek – írta a hosszan
fuldokló keze a távolodó part napjárta
vonalára. Rég volt e Nap
Ha sikerült a nemlét
a tápláló föld alatt, talán megbocsátok.
Műfaj: vers