Álom

Egymással szemben ültünk a két fotelban,

mégis olyan volt az egész mintha

az öledben tartanám a fejemet,

combjaid hosszú vonalát éreztem.

Suttogó beszélgetésre merülve, de

távol egymástól. Égett a szemem.

Közben, míg a forró fátyolon át néztelek,

a jelen is bizonyos távolságra volt már.

Valósággal emlékeztem rád!

Mennyire szeretem a magyarokat! – 

 mondtam.

És a magamat szinte kizáró kínzás miatt,

s a neked szóló rejtélyes vallomástól,

 besötétedett. 

Műfaj:  vers