Fotó: Papp Tibor portréja, Magyar Műhely-est, 2012., Petőfi Irodalmi Múzeum, Gál Csaba felvétele, PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár
A számítógépes versgenerálás története több évtizedes múltra tekint vissza. Theo Lutz informatikus kísérletezett először versgenerálással a stuttgarti műszaki főiskola számítógépén 1959-ben. A kanadai Jean A. Baudot mérnök nyelvész készítette el a világ első számítógép generálta verseskötetét, a La machine à écrire-t (magyarul: Az író gép), majd kilenc év múlva a számítógépen alkotott verseknek már önálló antológiája lett, ami Computer Poems címmel látott napvilágot 1973-ban. Az új médiummal olyan szerzők kísérleteztek, mint Edwin Morgan, Italo Calvino vagy Louis T. Millic, akit az egyik első számítógépes költőként tartanak számon.
A számítógépes kreatív szöveggenerálás magyarországi úttörője Tubák Csaba 1979-ben készült Elektronikus játék és segédeszköz íróembereknek című munkájával. Papp Tibor költő, író, műfordító, tipográfus, a Magyar Műhely folyóirat egyik alapítója volt az, aki vizuális munkáiban a számítógépet a mű természetes hordozóeszközeként képzelte el: „A számítógépes műnek úgy közege a számítógép, mint a filmnek a film.” (Lapozzunk vissza… – Bujdosó Alpár beszélgetése a 60 éves Papp Tiborral, Magyar Műhely, 1996. júl. 35–56.) Számítógépes munkáinak legemblematikusabb darabja a Disztichon Alfa – Első magyar automatikus versgenerátor, amely 1993-ban készült és tizenhatbillió disztichon generálására képes. A mű méltatása mellett a korabeli sajtóban nem véletlenül fogalmazták meg aggodalmaikat is: „[…] ennyi párvers után lehet-e még egyéb disztichonokat írni magyarul” (Szombathy Bálint: Papp Tibor: Disztichon Alfa, Élet és Irodalom, 1994. 27. sz.), ugyanis ez a mennyiség – ha az összes verset kinyomtatnánk – hatmilliárd (!) verseskönyv anyagát tenné ki.
A versgenerátor floppy lemezen 1994-ben került kereskedelmi forgalomba a Magyar Műhely kiadásában, a program eredeti technikai környezetének elavulása miatt ma már hozzáférhetetlen. Philippe Bootz a Francia Nemzeti Könyvtár projektjeként kidolgozott egy „virtuális gépet”, amely hozzáférést biztosít Papp Tibor multimédiás irodalmi műveihez. Ebből a programból a Petőfi Irodalmi Múzeum Médiatára is őriz egy példányt. 2022 novemberében a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézete A Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat keretében bemutatta Disztichon Alfa 2.0 címmel a versgenerátor platformfüggetlen változatát.