Lembert Fotóműterem: Dénes Zsófia portréja, 1915
Bölöni Györgyné Itókának dedikálta D. Zs. 1915. február 7-én
1972 augusztusában a PIM helyettes főigazgatója, Erki Edit és Tverdota György irodalomtörténész, ez időben a PIM muzeológusa, készítettek több órás hangfelvételt az akkor 87 éves Dénes Zsófiával (Zsuka), Ady Endre egykori menyasszonyával (1913), barátjával és későbbi krónikásával. A felvételnél jelen van és többször beszél Szalatnyai József festőművész is, Zsuka férje.
A majd’ négyórás hanganyagból egy rövid, 15 perces részletet közlünk Ady és Böhm Aranka (1920-tól Karinthy Frigyes felesége) kapcsolatáról. Dénes Zsófia emlékezésében Tihanyi Lajos festőművész (akit „kuka”-ként emlegetnek, mert gyermekkori agyhártyagyulladása szövődményeként süketnéma volt) elhívta Adyt a műtermébe, hogy megmutassa gyönyörű modelljét, a 17 éves diáklányt, Böhm Arankát. Zsuka szerint Ady kezdeményezi a viszonyt Arankával, ami aztán több hónapig tartott és Ady szívrohama vetett véget az együttlétüknek.
Németh Andor az önéletrajzában is utal rá, hogy 1912-ben Böhm Aranka többször meglátogatta Adyt iskolásfüzetekkel, könyvekkel. Ugyanakkor Ady versében 18 éves a „szép lyány”, míg Dénes Zsófia szerint 17 éves volt, amikor Adynál töltötte az éjszakáit a „matrózruhás lány”. Valójában Aranka 1912-ben 19 éves volt.
Péter I. Zoltán írta róluk: „Böhm Aranka előszeretettel hivatkozott mindig arra, hogy hozzá már Ady Endre is írt verseket. Valóban: az 1913-ban kiadott A magunk szerelme kötetében az Ifjú karok kikötőjében című ciklus 11 versét bizonyíthatóan hozzá írta a költő, ráadásul a ciklusnak címet adó vers dedikációja is neki szól: „Aranynak küldöm szégyenkezve”. Arany, a gimnazista Böhm Aranka az akkor már neves és elismert költő ismeretségébe férkőzve azonnal Múzsává is vált. (…) A ciklus nyitó darabjának – Öreg legény szerelme – első versszakából azt is megtudjuk, hogy Arany volt a kezdeményező, az önkéntes Múzsa: „Tizennyolc évednek csodáját, / Aranyos, szép lyány-ifjuságod, / Titkaid és a várt titkokat / Ajkaiddal miért kinálod?” Néhány szakasszal arrébb: „Ma megbódulok friss testedtől, / Mint tubarózsa illatától, / Ma szeretlek és fájdalmasan / Rejtenélek el a világtól. // De ha holnap ifjabbat látsz majd, / Erősebbet, szebbet, delibbet, / Te, forró, kedves, kivánkozó, / Megmaradsz-e hűnek, szelídnek? // Én nem hívlak, Te akarsz jönni, / Ma még könnyű, szokott a bánat, / Tán nem ölne meg a bucsuzás / Ma még irgalommal kívánlak…” (…) A verselemzők az idézett sorokból inkább csak plátói szerelemre következtetnek. Nem így a költő sógornője, Ady Lajosné – olvasható Murányi Gábor tanulmányában –, aki visszaemlékezésében „a fekete hajú, barna bőrű, cigánylány szépségű diákkisasszonyt” azzal vádolta, hogy a költő egy vele együtt töltött éjszaka utáni hajnalon miatta kapott szívrohamot.” (https://epa.oszk.hu/00100/00181/00090/EPA00181_varad_2013_08_904.htm)
Ma hallgatva a felvételt ambivalens érzésünk lehet, ami a két korszak (az 1910-es évek és a hetvenes évek) egyidejűség-illúziójából adódhat. A kiszolgáltatottsággal és zsenikultusszal, a női testhez fűződő érzéketlen viszonnyal való találkozás megrázó élmény és fontos mentalitástapasztalat.