Megszólaló
A nap óriás, réz-arany gong.
Siessünk,
azonnal indul Korfura a komp.
Színes szoknyában elöl trappol Sára,
alig érünk szuszogva, loholva nyomába.
Körben a nagy hegyek lusta óriások,
terpeszkedve nézik: az apró emberhangyák
zajongva szállják meg a tenger partját –
széles, zöld hátukon a kék, nagy eget tartják.
A motor már zúg,
nincs egyetlen zug
a hajón, mi ne remegne.
Felhúzzák a súlyos,
hatalmas vasmacskát. Előre!
Felkúszunk a vaslépcsőkön,
fel a szeles tetőre.
A part lassan a tengerbe veszik.
Ilyenkor a hullámok
azt a sok földet megeszik? – kérdi
Sára. – Ezek szerint nem fogunk már
hazatérni soha-soha szép hazánkba?
De máris huncutul nevet,
sirályt zsömlével etet.
Jaj, nézzétek, a tenger meg
hajónk mögött szétrepedt!
Eszed tokja
– dörmög Judit –,
majd az a sok nagyhátú hal
a repedést összetolja.
Parancsnoki hídon állunk,
remeg kezünk, fejünk, lábunk,
Sára bőszen tiszteleg.
Szembe jön egy másik hajó,
kéményéből füst tört elő,
nyomában sós, fátyolkönnyű
tengerharmat permetez.
Figyeljétek, elmondom, hogy mit látok!
Cápa eszik kétméteres kolbászot
lent a mélyben,
víz alatti, homályos-nagy örökéjben.
Mit láttam? Eliramlott
százkét delfin alattam.
Táncot járnak csikóhalak,
hátukról verejték szakad,
látok három nagy murénát,
korallok között arénát
építgetnek türelemmel.
Mit nézek? Bizony, öt-hat
jegesmedve dézsmálja lent
a mézet ...
Mondd csak, Sára, nem lehet,
csak kitaláltad az egészet?
Elfordul. Hát jó, rendben. Ha
így állunk, nem mesélek.
Pedig, hogyha tudnátok,
milyen szép és bonyolult a
tenger mélyén az élet ...
Előtűnik Korfu partja,
várak, tornyok, kereszt rajta,
felderül most Sára arca:
– Figyeljetek, és elmondom,
lent a tenger mélyes-mélyén
fölemelt két erős karral
ezt az édes kis szigetet
a százfejű sárkány tartja ...
S nevet – ragyog Sára arca ...
Műfaj: vers