Korom

0:00
0:00

Az este tele van, képtelenség
tenni rá (bele, hozzá), mi több,
megmozdítani, de még csak
megérinteni is. Úgy áll (ül, süllyed)
benne az egymásra lapult (szédült, 
dobált) millió pillanat, s olyan nehéz, 
mintha az örökkévalóság akarná  
a világot átlyukasztani vele, sőt, máris 
átlyukasztotta volna. Hiába zárod 
kulcsra az ajtót, kapcsolod föl a 
villanyt, kopogsz át a szomszédba, 
érezni, ahogy a lenge egyensúly 
kicsordul, ahogy a gyomor lassan 
megemelkedik, s zuhogni kezd  
minden irányból a korom. 
Mintha a titokzatos fekete lyukak
valamelyike nyelte volna el a
maradék fényességet, s kezdené
magába süllyeszteni a kilógó 
széleket is. Mintha a márvánnyá 
feketült időben is egymás után 
történnének az események…
Jó ha ilyenkor 
valamely szép nőre gondolhatsz, aki 
áttetszik a poháron, s kihasítja a  
teljességből a hiányt, 
ha a tétova résen át a fenékig kiürült 
reggelekre is odaláthatsz.

Megszólaló: 
Bertók László