Károly utca

Az ifjúság ‒ Károly utca!

A szépség ‒ Károly utca!

A boldogság ‒ Károly utca!

 

Tudd meg: engem Károly utcának neveznek,

és ha lesz egy fiam, Károly utcának fogom hívni.

 

Most is a Károly utcában járunk, csak nem tudod.

Ej, de szép, derék utca!

Az emberek titkolják egymás előtt,

hogy van Károly utca.

Nincs is! ‒ mondják. Pedig van. Pedig van!

Furfangosan más utcát neveznek így:

Károly utca

és gyanakodva pislognak egymásra.

 

Most hallgass és merülj magadba,

mert ahol villamosunk zakatol: a Károly utca.

Oda mindig jó menni,

ott mindig jó leszállni,

és nincs neki vége, és nincs neki hossza;

a parádés, a díszes, a finom, a fényes…

– Kéremszépen, mi a Károly utcába megyünk. –

– Igen, itt kell leszállni, mert ez a Károly utca! –

– Jé, mindkét oldalon házak vannak! –

– Ja, kérem, ez a Károly utca! –

– Kéremszépen, hiszen ennek az utcának kiterjedése van;

két vége van, két hossza van! És mije van még,

mije van?

Feje van. Lába van. Foga van. –

Nohiszen, akkor ez egy csodálatos utca!

Hiszen ez a Károly utca,

a Károly utca, a Károly utca:

énekli a milánói Scala énekkara,

vezényel Molajoli.

 

A világon nincs még oly utca, mint a Károly utca!

Légy szíves: nem elfelejteni.

 

Megszólaló: 
Juhász Sándor