A magány közhelyeiből

Akkor sem vagyok egyedül, ha elmész

pár napra, mindig az jár az eszemben,

hogy nem vagy itt, s mint egy hivatlan vendég,

formát öltött hiányod költözik be

hozzám, és nem hagy békén megnyugodni,

pedig e kurta árvaság csak annyi

együttlétünkhöz képest, mintha boltba

szaladtál volna, én meg délben itthon

fölmelegítem főztödet, szorongva,

hátha özvegyi ebédem fogyasztom

kihűlőben, s akár az élet vége

kifárad lassan ételeid íze, 

számban, s már nemcsak téged nélkülözlek,

az egész lakást, a házat, a várost,

ahogy az egyetemes kényszerképzet

kibírhatatlan alakít magához

pár napra, közben az jár az eszemben,

mivé lennék, ha nem szeretnél engem.