Relikviagyűjtemény

A Petőfi Társaság a 19. század végén gyűjtötte össze Petőfi Sándor és a Petőfi-család ereklyéit, köztük a költő személyes tárgyait. Ez a gyűjtemény volt látható az 1909-ben közadakozásból megnyílt Petőfi Házban, amelyet a Petőfi Irodalmi Múzeum elődjeként tartunk számon. A Bajza utcai villát Jókai Mór veje, Feszty Árpád építtette és maga Jókai évekig lakott a ház emeleti lakrészében. Halála után reprezentatív gyűjteménye is a Petőfi Ház majd később a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményébe került. Azóta a gyűjtemény szépen gyarapodott és mára egészen egyedülálló tömege állt össze az írói relikviáknak. 

Körömkefétől a babérkoszorúig – hangzott az 1990-ben, relikviáinkból rendezett kiállításunk címe, és a nálunk őrzött tárgyak valóban sokfélék: minket gazdagít Nagy László körömkeféje, József Attila zsebórája és irattárcája, Lázár Ervin bicskája, Vörösmarty sakk-készlete, Móricz Zsigmond fűzős csizmája, Ottlik Géza fotelje, Kosztolányi könyvespolca. Komoly gyűjteményi egységnek mondhatók az írók birtokából származó, úgymond klasszikusnak is tekinthető relikviák: íróasztalok, írógépek, tollak, szemüvegek, lámpák, székek. Különös hangulatú tárgyak íróink egykori ruházatának darabjai: Sarkadi Imre fecskéje, Tamási Áron téli kabátja, Ady kalapja, Füst Milán fürdőtrikója és selyem köntöse, Páskándi Géza farmer öltönye, Mészöly Miklós csíkos nyári trikója. A megrendítő relikviák közé tartozik Babits Mihály bombatalálatot kapott, de máig fennmaradt, megrongálódott írógépe, József Attila fehér inge, amelyet akkor viselt, amikor a vonat elgázolta vagy Heltai Jenő bőrüléses, kopott tolószéke. Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye az író ajándékaként került gyűjteményünkbe. A nyakkendőket Lázár barátaitól kérte és kapta, illetve egy-egy együtt töltött est során egyszerűen lenyisszantotta kisebb-nagyobb darabjukat, majd azokat egy nagy táblára szögezte, s aláírta tulajdonosuk nevét. Múzeumunkban található még többek közt Jókai Mór csiga és ásványgyűjteménye, illetve nálunk van Karinthy Ferenc leányfalui üdülőjének ajtaja, amit az író vendégkönyv gyanánt használt; évtizedeken át itt gyűjtötte a hozzá ellátogató barátok, vendégek aláírásait, jókívánságait, az aláírásokat ma sárguló lakkréteg fedi.

2000-ben a Művészeti és Relikviatár levélben fordult kortárs írókhoz, hogy egy-egy kedves tárgyukat, amelytől meg tudnának válni és jellegzetesnek, magukra jellemzőnek találnak, ajándékozzák intézményünknek, írásban, néhány sorban megokolva, hogy miért ezt a darabot választották. Szerettük volna, ha a klasszikussá és kissé sablonossá merevedett tárgyak bűvöletéből kikerülve, izgalmas és plusz jelentéstartalommal is bíró relikvia-tárgyak birtokába juthatunk. Így kerültek tulajdonunkba egészen banális, mégis tulajdonosaik által különlegessé vált tárgyak, mint például: floppy-lemez, Olaszországban vásárolt maszk, szandál, személyi igazolvány, széles karimás kalap, póló.

Az írók személyiségét, környezetét érzékeltető relikviák nemcsak hasznos információkat szolgáltathatnak például az irodalomtörténeti kutatások számára, hanem a múzeum kiállításainak is nélkülözhetetlen darabjai. 

Olykor az írói relikviák egyben jelentős képzőművészeti alkotások is. Ebben az esetben a műveket képzőművészet gyűjteményünk darabjai között tartjuk nyilván. Mint például az egykor Kaffka Margit lakásában lógó két Nemes Lampérth József festmény, a Vasúti őrház és az Utcarészlet, vagy az Ady örökségből származó Márffy és Tihanyi képek.

 

Kapcsolat: E-mail: muvtarikutato@pim.hu, Telefon: + 36 1 317 3611 / 231

Online katalógus