Terembérlet

A belváros szívében (a Ferenciek tere és a Kálvin tér között) elhelyezkedő Károlyi-palotát, egyedülálló adottságaival,  korhűen felújított palotatermeivel  olyan intézményeknek, cégeknek ajánljuk, amelyek impozáns környezetben szeretnék megrendezni konferenciáikat, tudományos előadásaikat, sajtófogadásaikat, könyvbemutatóikat és egyéb rendezvényeiket.
A teremsor egybenyitva egyidejűleg mintegy háromszáz vendég befogadására alkalmas, a termek külön-külön pedig szekciókra bontott szimpozionoknak, műhelybeszélgetéseknek adhatnak helyet. A díszteremben 110 vendég fér el. Amennyiben kisebb létszámú, bensőségesebb hangulatú programot szerveznek, egy-egy terem is bérbe vehető.
A termekhez széles körű technikai szolgáltatást tudunk biztosítani, amely hozzájárul ahhoz, hogy programjaikat magas színvonalon valósíthassák meg.

A rendezvények szüneteiben hasznos kulturális programot nyújtanak az intézmény irodalmi kiállításai. Kérésre vezetést tartunk a palota történetéről.

Az U-alakban elhelyezkedő klasszicista épület egy gesztenyefákkal övezett, parkosított kertet zár közre, ahol a kerthelyiséggel is rendelkező Károlyi Étterem és Kávéház várja vendégeit. A palota belső udvara kellemes környezetet biztosít szabadtéri rendezvények lebonyolításához, illetve korlátozott számban parkolási lehetőséget kínál. Az épület földszintjén található foglalkoztató helyiség kislétszámú csoportok tanfolyami, szemináriumi foglalkozásaira ideális elhelyezést nyújt.

A múzeum épülete a kettes, hármas és a négyes metróvonal (Astoria, Ferenciek tere és Kálvin tér) közelében helyezkedik el és autóval is könnyen megközelíthető, bár a belvárosi behajtás és parkolás minden esetben megoldandó feladat.

További  információ:

Erlitz János
Tel.: +36 1 317 3611/119
Mobil: +36-30-347-5652
E-mail: erlitz.janos@pim.hu