Zárójelentés

0:00
0:00
„A szerző: ...Az idegen többnyire gyengébb. Sokszor akkor is annak érzi magát, ha a valóságban képességei szerint nem az. Erre a kisebbségi érzésre lépten-nyomon rájátszanak a befogadó országban. Még a civilizáltakban is. Rájátszanak a barátok is, kedvesen, vállveregetően. Elég egy hibásan kiejtett szó, egy szokatlan gesztus, egy tájékozatlan kijelentés. Ha valami, amit egyébként tudsz, egy utca vagy egy sütemény neve, hirtelenjében nem jut eszedbe, a társad úgy szolgál rögtön felvilágosítással, mint aki a tudást elsőszülöttként birtokolja. Amely tudást te, idegen, zavaróan megsérted, mondhatni barbárul.
   Az olvasó: Ha ez tudás kérdése, az idegen gyengesége nyilván megszűnik, amikor a szükséges ismereteket elsajátítja.
   A szerző: Legalább két jellegzetes alapállást lehet megkülönböztetni. A franciák örülnek, ha az idegen az ő képüket utánozva az ő nyelvükön akadálytalanul érintkezik velük, az angolok viszont tolakodónak, parvenünek tartják azt, aki majmolja őket.
   Az olvasó: Melyik a jobb?
   A szerző: Döntsd el magad. Az angolok gátlástalanul kioktatják a rokonszenves idegent, aki az ő szokásaikban avatatlannak mutatkozik. A franciák pedig a legjobban teljesítő idegent is lenézik, ha másképp nem, a háta mögött, mert az ő született tökéletességük hitelesen nem elsajátítható.
   Az olvasó: Szóval akár asszimilálódol, akár megmaradsz disszimiláltnak, gyengeségedtől nem szabadulsz.
   A szerző: Ezen belül persze meg lehet különböztetni fokozatokat.
   Az olvasó: No, igen, de ilyen képtelen és megoldhatatlan helyzetbe nem más nációk közé vegyülve keveredhetsz. Úgy rémlik, hasonló esetek minden társadalomban előfordulhatnak, nem csupán külföldön.
   A szerző: Igaz. Amikor például én az ötvenes évek elején, Magyarországon főiskolai hallgatóként osztályidegennek minősültem, elvben ugyanazt éltem meg, mint amikor emigráltam. Gyakorlatilag azonban rosszabb közérzetben teltek napjaim, mint bárhol Nyugaton, ahol kikezdhettek ugyan, de ki nem rúghattak állásomból, ki sem telepíthettek, stb.
   Az olvasó: Vagyis az ember a saját országában is lehet idegen.
   A szerző: De még mennyire! Sokkal inkább a társadalom milyenségétől függ, hogy ki és mennyire idegen. Nációról csak felületesen beszélünk.
   Az olvasó: A társadalom mondja meg ezek szerint, hogy ki az idegen.
   A szerző: Vagyis idegen lehetsz bárhol, elég, ha a társadalom rád mondja: nem egyezel az uralkodó értékrendszerrel, mert szíved máshová húz. Amiért is magától különbözőnek tart, elzárkózik tőled, közönyével sújt, rosszabb esetben kitaszít.”
 
Részlet a Retúrjegy (Kalligram, Pozsony, 2012) című kötetből.
Megszólaló: 
Karátson Endre