Újjászülés

0:00
0:00
Az Örömóda dallamára
 
Szüld meg újra a világot,
Érezd bőrét bőrödön,
Felrobbantja pillantásod,
Nem marad itt kő kövön.
 
Építsd újra törmelékből,
Van kagyló, üvegszilánk,
Bárha földünk százfelé dől,
Éned mindent összeránt.
 
Tűz levedli száz ruháját,
Libben-lobban meztelen,
Szirma kéket, cifra sárgát
Villant álszemérmesen.
Csepp bibéjét hogyha néznéd,
Lángja szirmát megleled:
Pernyék selymes libbenését,
Gyöngyport, bársony üszköket.
Két kavics közt éjszakában
Apró szikrát percegess,
Csípi nyelved fűszeres
Barlang-villany, ősi áram.
 
Szalonnának zsírja cseppen,
Ízét érzed ínyeden,
Gyémántkönnyén gömbölyűen
Csüng a tágas végtelen.
Kenyeredre csillagábrát
Rajzol forrón, sistereg,
Füstös-húsos aromáját
Mindöröktől ismered.
Hagyma hersen, nedve csorran,
Száz pendelyt levetkezik,
Pézsma-kristály mindegyik,
Zendülést szít szájban, orrban!
 
Vízcsepp gyűlik, szerteperdül
Kocsonyásan ujjbegyen,
Örvényekben zúgva kergül
Bugyborékos rejtelem.
Híd lábánál felgyűrődik
Mint ágyon az ágynemű,
Úgy látszik, ki rajta alszik,
Álma nincsen egyszerű.
Télen mint száz kéz pilinkéz,
Jégpengéje megsebez,
Gőze forrón permetez,
Ablakunkon téli hímzés.
 
Röghöz bújva számolatlan
Gyűlnek órák és napok,
Fűl a nyár, goromba katlan,
Hűs eső ver bádogot.
Gyúl a bő levű bogyóban
Tigris-izmú, vad cukor,
Hordó mélyén lángja lobban,
Ekrazit-sűrű a bor.
Szájpadláson szétszaladva
Labirintus-rajzolat:
Borzol bőgő-húrokat,
Feldob messzi hegy-tarajra.
 
Ablak mélyén fel-le járunk
Akváriumban halak,
Szánk a semmiségbe tátong,
Ringat vágy és gondolat.
Mindig többre, újra vágyunk,
Ám az egy-jelen marad,
Sokszorozva egy-magányunk
Nagyvilágnyit is kiad.
Láthatatlan damil-szálak
Kötnek minket együvé,
Szállunk majd az ég felé,
Hogyha fentről kipecáznak.
 
Szüld meg újra a világot,
Érezd bőrét bőrödön,
Felrobbantja pillantásod,
Nem marad itt kő kövön.
 
Építsd újra törmelékből,
Van kagyló, üvegszilánk,
Bárha földünk százfelé dől,
Éned mindent összeránt.
Megszólaló: 
Lackfi János