Ugyanannyira

0:00
0:00
Egy szarvasbika levágott feje
a kocsmapultnak támasztva.
Szemei csukva, szájából vér
csöpög a padlóra. A fej körül
meleg pára, mintha nem lenne
még egészen halott, mintha
önmaga közelében lenne még,
itt van a kocsmában, tele
a kocsma az átható szagával,
és azzal a meleggel, ami ő.
Néhány órája még odafent
a tölgyerdőben járt, abban
a keskeny sávban, az éjszaka
utolsó és a hajnal első pillanatai
között, abban a megnevezhetetlen
napszakban, amely nem több,
mint egy vagy legfeljebb két perc.
Kilépett az irtásra, a hegyet
hosszában átszelő villanyvezeték
alá, megállt, aztán a következő
lépése már inkább egyfajta kiterjedés
volt, egyszerre minden irányba egy
lüktető centrumból, talán mint egy
titokzatos, láthatatlan atomvillanás,
aztán már mindenütt volt, mindentől
vagy mindenben ugyanannyira,
és még mindig nem volt hajnal,
véres bakancsnyomok
a linóleumon.
Megszólaló: 
Győrffy Ákos