Szép napok, 2000. november 13.

Rólam már gyerekkoromban azt mondták (pl. Voinovich Géza, az Akadémia főtitkára apámnak), hogy eleata vagyok. Minden mindig ugyanaz, minden változatlan. Zénón bebizonyította, hogy a változás, a mozgás lehetetlen. Már az is idegesít, ha látom – mint itt mifelénk az utóbbi pár hét alatt –, hogy sokan költözködnek. A leglehetetlenebb dolog egy eleatának az autópálya. Milyen lehet egy egész életen át egy német –akkor még (ezt most teszem hozzá), azaz sebességkorlátozás nélküli – autópálya melletti pihenőhelyen, teszem azt, az ottani vendéglőben dolgozni? Éjjel-nappal száguldanak az autók, nincs megnyugvás, mintha az állandó mozgás – és a vele járó zaj – lenne az igazi, és nem a mozdulatlanság. Hérakleitosznak persze biztosan tetszene az autópálya.