Póló meg bugyi, ennyi volt
rajtam, meg az a szoknya,
amit annyira én is meg te is,
tudod, merthogy olyan
játékosan libben, te mondtad
ezt, nem affektálok, ne hidd,
szóval, szereted, amikor mutat
meg takar is, rá’dásul azt az
áttetsző csipkéset vettem, ami
elöl is bevág, emlékszel, úgy,
mintha beszippantaná valami,
nem részletezem, képzeld csak
el, az nekem elég, és a lábszáram
is szőrtelenítve volt, combom
szolibarna, a pólóról most nem
beszélek, csak annyit, hogy
szerencsésen behegyesítettem,
ha érted, de miért ne értenéd,
szóval, így ültem le vele szemben,
mit mondja, elakadt a szava
eléggé rendesen, láttam, hogy
nézni se tud nagyon sehova se,
és akkor keresztbe tettem a lábam,
ahogy illik, oldalról-alulról jól
beláthatott, nem is nagyon
leplezte, így beszélgettünk
Derridáról egy keveset, na, nem
épp sokat, kérdezett valamit
a nyelvfilozófiáról, majd Habermast
említette, és közben kendőbe
törölte izzadó homlokát,
párásodó szemüvegét.
Nőtincs, 2001. március 25.