Öregember a térről

a budapesti Károlyi Mihály-szobor
              emlékére
 
 

Öregember a térről,
magányos, sovány öregember,
hallgatag öregember,
hiányozni fogsz, ha elmész,

hiányozni fogsz a helyedről,
arról a térről, ahonnan
először a padokat száműzték,
aztán a fákat vágták ki mind,

és most téged is, öreg,
téged is száműznek,
a nevetséges álmaiddal,
a makacs köztársasági eszméiddel,

ó, hogy gyűlölnek, vörös gróf,
hagyjuk is, hogy kicsodák,
szóra sem érdemes, hogy kicsodák,
különben ismered őket,

akik mindig is gyűlöltek,
most megmutatják, ki az úr itt,
öregember a térről,
ne szólj egy szót se, hallgass,

mint mikor kipát tettek a fejedre,
mit is mondhatnál, ugye?
én se akarok mondani semmit,
azon kívül, hogy hiányozni fogsz,

mert megszoktam már, hogy itt állsz,
itt a Duna-parton,
ahogy a botodra támaszkodsz,
télen-nyáron egyedül,

egyenesen, mint egy piszkafa,
az alatt a törött ív alatt,
egyszer valaki mégis
odaállt melléd,

a válladig se ért, egy kicsi nő,
a keze megérintette a kezedet,
vagy csak a zakód ujját,
az a valaki az anyám volt,

öregember a térről,
magas, sovány öregember,
nézel magad elé némán,
hiányozni fogsz,
már most is hiányzol.

Megszólaló: 
Kántor Péter