Magával ránt és elejt, ami fog

Megszólalók, közreműködők

Megszólaló

Kerek csipesz az égen, kiakadt,

messze csapódik szememből a nap.

Magával ránt és elejt, ami fog,

volt, nincs, nehézkedem, tehát vagyok.

Megmenekülhetek, ha azt hiszem,

de mint a szárny, kifeszül a kezem.

Mint a madár, lüktetek, röpülök,

csak nincsen toll az ujjaim között.

Fehér vásznakat szikráztat a kék,

a nézőpont a lényeg, nem a kép.

Ha megszólalna Hamlet, hogy de hát,

most föltámaszthatná Ophéliát.

Ha hahotázni kezdenék, ahogy,

elkaphatnám hátulról a napot.

Ha... csak akarat kérdése... haha...

Mi az, hogy nincs a királyon ruha?

Mért a le-föl szél egyazon lyukon?

Mért csak akkor koppanok, ha tudom?

Mért a sötét, ha mindenképp kisüt?

Ki az, aki, ha üt, csak visszaüt?

Hol a lélegzet tetején a fény?

Mi ürül ki ha tele az edény?

Mért, hogy különbnek képzeli magát,

ha egy kötélen szárad a világ?

Mért az ijedtség, az erőlködés,

ha magától működik az egész?

 

Műfaj:  vers