A látogató, Öngyilkosok, 1. (részlet)

Ilyenfajta dohogásaim közben hólyaghurutos, fogatlan házmesterhez érzem hasonlónak magam; éjnek évadján kicsengették, hálóingére irhabekecset, kopasz fejére gyapjúsapkát húzva kibotorkál – s a kapuban senki. Átkozná a tréfamestert, de vattával bedugaszolt fülébe kis nyekergés szivárog, lenéz a földre: bebugyolált csecsemő hever a lába előtt. Az öreg nem hisz a szemének, tarkóját vakarja, gyámoltalanul széttekinget a néptelen utcában, majd – őszintébben nem is cselekedhetne – szentségelni kezd: pokolian undok jövőt kíván a csomag letevőjének. Ráadásul – ha fellengzős indulatú vénember – megkérdi a Gondviseléstől: „Mondd, Uram, hogy van ez? A hármasban Pikor a házmester, a hetesben Zahorec. Miért kellett ennek a dögnek épp hozzám, az ötöshöz betenni a porontyát, mielőtt gyalázatosan eliszkolt az éjszakában? Miért esett pont énrám a választása? Mondd, Uram, nem vagy te ludas ebben a dologban?” A Gondviselés várhatólag hallgat, a házmester pedig elunja a faggatózást. Áttehetné talán ezt a kornyikáló ajándékot Pikor vagy Zahorec kapujába, s becsengetve a szomszédba, visszasurranhatna, de nem teszi. Talán fél a leleplezéstől, talán arra is gondol, hogy a kisbaba közben megfázik, legvégül talán egy csöppet helyesli is az ismeretlen választását. Pikor túlságosan szereti az italt, Zahorec egyre butul az agyér-elmeszesedéstől. Felnyalábolja tehát a mind erőszakosabban síró csecsemőt, s immár gyakorlatiasabb teendőkön jártatja eszét. Később, pelenkaöblögetés közben már csak elvétve jut eszébe a kérdés, hogy miért éppen rá, az ötösre esett a kellemesnek továbbra sem mondható választás.
 
(A hangfelvétel 2011 júniusában készült.)  
Megszólaló: 
Konrád György