A költő s a pálma

0:00
0:00
                            Az elme határán pálma
                                     Wallace Stevens
 
1.
Hajnali hatkor az ábra:
a nyári égen imetten
ring a nap, s alatta ketten
inganak: a költő s a pálma.
 
Este valami másik
időben vackolt
magának helyet (a költő),
s ablakán, hajnali hatkor
 
pálma néz be,
ő meg nézi a pálmát,
s tudja: az álmát
látja. S e felemás
 
létben kap észbe,
hogy egy elegáns
Wallace Stevens-
versben ébredt ígyen, s
 
mintha egy ős-, de idegen
elme határán állna:
kinn és idebenn
reciprok kép a pálma.
 
2.
Suttog torok és nyelv nélkül,
s néz ezredévek nevében:
egyszerre látja a legvégül-t
s a gyökereket a földkori éjben.
 
Koronájában parallaxis s nap
méri a tért és vegyül idő s ég –
itt az ember látványa is csak
kor-fotoszintézis-lehetőség.
 
S a költő? Napkeletet, függőkertet,
mítoszt lát, amikor nézi a pálmát:
a versben ősterv (s ami a terv lett),
szintetizálja azt, mire rálát.
 
S hogy mindez együtt mit lát, ne kérdjed.
Ki tudhatja azt, mi a kép álma!
Ha majd az elme egyszer felébred,
úgyis eltűnik kép, költő s pálma.
Megszólaló: 
Tőzsér Árpád