szerző
A folyami költő
45 éves folyami költő vagyok.
Bármit jelentsen is ez,
számolni kell vele,
ha másnak nem is,
legalább nekem.
Folyami költő, a Duna bal partján,
magyar, és ráadásul dohányos.
De mindenkinek megvan a maga baja.
Egyébként nem akarok panaszkodni,
eszem ágában sincs,
csak kinézek az ablakon
és nézem a Dunát.
Szakadatlan búcsú és megérkezés,
folyamatos jövés-menés a folyó.
Vízcseppek generációi hullámzanak,
torlódnak egymás hegyén-hátán,
a fiúk leöldösik az apákat,
kis csitrik bukdácsolnak vidáman
ösztövér öregek között,
de a partról nézve tükörsima,
és a megszólalásig hasonló
a tegnapi folyó és a mai folyó.
Ha fúj, ha esik,
vonul a maga medrében,
és nincs az az erő,
amely megállíthatná,
mert akkor a folyó
megszűnne folyó lenni,
a múló
megszűnne múlni,
és a folyami költő
becsukhatná a boltot.
Hiszen a folyami költő
az elmúlásból él, abból,
hogy semmi sem tart örökké,
csak a folyó vonulása,
már ha nem szárad ki belőle a víz.
De hát miért száradna ki?
Nem vagyunk Arizonában, Mexikóban,
azok a folyómedrek (arroyos)
nem is teremnek folyami költőket,
hanem más költőket,
meg nagy fehér és fekete kutyákat,
akik izgatottan rohangálnak a kihalt,
kiszáradt folyómedrekben,
valami élet után szimatolva,
ami volt és lesz,
de ami éppen rejtezkedik.
Szó se róla,
rokonai ők is a folyami költőnek,
ki nem rokona neki,
akit a mulandóság édessége
és keserűsége táplál,
aki születése pillanatától kezdve
emlékek foglya,
aki maga sem egyéb,
mint a jövőre vetülő emlék,
amit ha megérintesz, meggyógyulsz,
vagy csak sírsz, nevetsz felváltva,
és csak sír, nevet felváltva,
mert sietnie kell, mint a kakasnak
köszönteni a reggel-estét,
szeretnie és gyűlölnie,
építenie és rombolnia,
mert minden egyesülése a válás
csíráit szaporítja benne,
mutasd neki holnaputánját!
megállna, továbbmenne,
ködös víziója a másnap,
sodródik, kapaszkodik, szökdel,
vonul, ahogy a folyó vonul,
és csak a hordalék a parton,
csak az tornyozódik toronnyá,
az a szerelmes, csillogó por,
a mulandó iránti hűség,
a folyami költő versei
a konzervdobozok között.
Folyami költő,
magyar, és ráadásul dohányos,
felállok, kinyitom az ablakot,
egy autóriasztó sivít,
a téren óvodások
rohamozzák a mászókát,
egy kopasz, csenevész fán
helyet foglal egy madár,
azt hiszem, minden rendben,
bármit jelentsen is ez,
azt hiszem, számoltam vele
eleitől fogva.
A vers itt hallgatható meg.
Az interjút Kelevéz Ágnes készítette 2013. december 5-én a PIM stúdiójában.
Megszólaló
Kántor Péter