Harmonia Caelestis, 115.

0:00
0:00

Édesapám beborult. Ivott is, depri, minek fogat mosni stb. Sötét, duzzadt és száraz felhők vonultak a homloka mögött. Csapadék nem valószínű, megélénkül, többfelé megerősödik az északira forduló szél, kissé mérséklődik a nappali felmelegedés, kora délután 15-20 fok valószínű, Stockholm felhős 11 ºC, Athén szeles 25 ºC, Berlin borult 16 ºC. Anyám azt se tudta, kivel él (Strindberg). Soha nem vette le a kalapját (édesapám). Így lett neve a városban, az őrült kalapos. Ő meg a Füttyös Gyuri. Akkor építették a metrót, amely nagy embertömegeket képes gyorsan a föld alatt szállítani, mentesítve így a felszíni közlekedést. Édesapám kijátszva az őröket, leszállt a mélybe, az Astoriánál, elbeszélgetett a munkásokkal. Elvetélt művész volt, a családi ügyek és hagyományok miatt mezőgazdasági főiskolát végzett, tehén stb., diplomamunkájának a címe: A vetésforgó – megoldás és kísértés. Bármikor tudott makámában beszélni. Senki nem vette észre. A keszonmunkásokkal is így társalgott. (A keszonmunkás egy senki stb.) A metró, nem úgy, mint édesapám, ma is működik, naponta szállítja az embereket a munkahelyükre vagy egyebüvé, moziba, futballmeccsre, nyári étterembe vagy patikába. Mostan erre érett meg az idő, mutatott apám a setét, nyirkos bunkerszerű alagútra. A munkások végezték a dolgukat a homályban, közben hallgatták „a kalapost”. Ez is egy épület. Az épületeket, uraim, két dolog tartja össze. A technika, vagyis hogyan tesszük a követ a kőre. Ha emlékeznek még, annósné, jött nemde a gótika, megváltoztak az ívek, támfalak keletkeztek, egyszer csak megnyúlt minden, eltűntek a félkörök, a templom már nem csupán nagy volt, hatalmas, vagyis az ember parány, hanem égretörő, vagyis az ember porszem voltában is fölemelte a fejét, föl Urához, Istenéhez. Na, ez a másik dolog, urak, a kövek az egyik, s ez a belső szabadság a másik. Érzik, uraim, ezt az elképesztő fesztávot, az anyaginak és a szelleminek ezt az elképesztő egybeesését?! Mi? Ugye! Hogy a technika éppen akkor érjen oda, ahová belülről a szellem! Vagy lehetséges, hogy ahová a szellem ér, az az oda? Ha értik, mire gondolok. Rendben, uraim, én elfogadom ezt a választ, mely kérdés. No de akkor tessék csak nekem megmondani, hogy hová ér el ma a szellem! Én csak azt látom, amit önök: ezt a zseniális vasbetonizét. Kő kövön marad. Ezt látom. Viszontlátásra, visszavonulok termeimbe, fogat kell mosnom.

Megszólaló: 
Esterházy Péter