Folytatás nélkül

0:00
0:00

Harangoznak. Hét óra van.
Az idő, persze, hangtalan.
Csak annyi és csak annyi sem,
Hogy önmagával mérhetem.
Egész nap este volt; sötét
Köpenyén nem nyílt hasadék.

*

Már nem hiszem, hogy ugyanott,
Már nem hiszem, hogy egyszer.
Te nem voltál, én nem vagyok,
Inkább ne is, ne kezdd el.

Igen, hát úgy már nem lehet.
Mert úgy már soha többet;
És ahogy az emlékezet –
Már az is csak sötétebb.

*

Én nem hiszem, hogy bárkinek
Hiánya nélkülözhetetlen;
A távolság sem rövidebb,
Legyen bár mérhető hetekben.

Hideg süvít, hideg, hideg,
Közöttünk egyre hevesebben,
Ahogy előtted az egek
Megnyíltak és én behegedtem.

*

Hát ne törekedj rá, hogy újra lássad,
Nincs és nincsen rá magyarázat,

Igaz, volt abban némi próba, dac,
Hogy nélkülözhető meddig maradsz,

Mert hátha mégsem, hátha mégis úgy van,
csak figyelmed kerülte el gyanútlan –

*

Szeretett volna kiülni a napra.
Vagy úszni inkább. Valamit harapna.
Vár még egy keveset. Egy darabig.
Csak összeszedi gondolatait.

*

Még váltakoztak nap- és évszakok,
Az idő-sátor szétszakadozott
Ponyvája, amennyire, kijelölte
Közvetlenebb eshetőségeit.

El kellene mozdulni valamerre,
Gondolta, de csak állt megmerevedve.
Az emlékezet kihullott belőle.

Hát ilyen az, amikor szétesik.

*

Ha most, ha még, ha már, ha nem,
Maradsz megürült helyemen:
A másolat, a maszk, az álarc.
És akkor hova állhatsz?

Hát nincs tovább, és áthatolhatatlan,
Én várok, önmagamba bújva –
Elmúlt, ha elmúlt, vele haltam;
De mikor születek meg újra?

1991

Megszólaló: 
Ferencz Győző