A múzeum mindenkié
Célkitűzések összefoglalása
A Petőfi Irodalmi Múzeum portfóliójában 6 éve szerepelnek olyan foglalkozások, melyek specifikusan tanulásban akadályozott vagy / és autisztikus spektrumzavarral élő látogatók számára készültek, azonban az ezeket igénybe vevő csoportok száma évente maximum 20 (nagyságrendileg 150-160 érintett személy), mely az összlátogatószámhoz viszonyítva elenyésző. Egy közgyűjteménynek – ahogy azt az új ICOM múzeumdefiníció is megerősítette – feladata, hogy minél több, a kortárs magyar társadalomban jellemzően marginalizált csoport számára tegye lehetővé, hogy a múzeum számukra is a feltöltődés, a közösségi lét, az általuk konstruált tudás tere lehessen. A marginalizáltság természetesen komplex szociológiai, pszichológiai jelenség, de mindenképpen „sajátossága”, hogy a célcsoportok nehezen elérhetők, nehezen bevonzhatók az intézmény kulturális és infrastrukturális terébe.
A múzeumi gyakorlat és a humán erőforrás szempontjából mindenképp hátrányt jelent és a projekt hosszútávú működtetését, a gyakorlat szervesülését gátolja, ha egy-egy inkluzitivitást támogató projekt kizárólag egy-egy kollégához kötődik, az ő személyes hitük, ambíciójuk működteti azokat, s esetleges távozásukkal a törekvések nem folytatódnak.
A Petőfi Bicentenáriumhoz kapcsolt, NKA által támogatott projekt célja kettős volt:
- A múzeumok és a tárlatok terében az eligazodást / optimális használatot támogató piktogramrendszer kidolgozásával, illetve az azt tesztelő további közintézmények bevonásával olyan vizuális szabályrendszer alapjainak kidolgozására törekedett, mely országosan, rugalmasan alkalmazható, így a múzeumok terei egységes jelrendszerrel akadálymentesíthetővé válnak. A távlati cél, hogy a kooperáció során tökéletesített rendszerből kiinduló országos szabályozás segítségével a múzeumok terei, illetve a tárlatok akadálymentesítetten hozzáférhetőek legyenek különböző nyelvi kompetenciával élő látogatóknak.
- Egy nyelvi / vizuális szabályrendszer alapjainak lefektetése annak érdekében, hogy a művészi élmény is hozzáférhetővé váljon értelmileg, tanulásban akadályozott, illetve autisztikus spektrumzavarral élő érintettek számára. A János vitéz első három énekének két nyelvi szintre történő (könnyen, illetve egyszerűen érthető) fordítása, illetve a szöveghez készült művészi igényességű grafikák az első kísérletek Magyarországon arra, hogy dedikáltan a tanulásban vagy értelmileg akadályozott személyek számára is hozzáférhetővé váljon az „imaginárius” birodalma. Ennek a múzeumra vonatkoztatható eredménye, hogy egy olyan módszertan körvonalazódott, mely lehetőséget teremt a kurátori szövegek hozzáférhető, de atmoszférikus interpretációjára. (Vagyis a tárlatok szövegei, túlnyomórészt, valahol a szépirodalom és a használati utasítás között foglalnak helyet, a KÉK eddigi módszertanával „értelmük” átfordítható volt, azonban stílusuk, kurátori sajátosságuk, modalitásuk stb. nem. A körvonalazott szabályrendszer tehát segítséget jelent a múzeum és a KÉK szakembereinek is, ha közös munka eredményeként, a tárlatokat több nyelvi szinten szeretnék hozzáférhetővé tenni.)
Piktogramok
Megfigyelésünk szerint a kommunikációt segítő gyógypedagógiai sablonok európai szinten is alacsony vizuális színvonalat mutatnak. Ezért a piktogramkészlet elkészítésében elsődleges szempont volt, hogy olyan magas színvonalú grafikusi munkák, megnyerő vizuális tartalmak készüljenek, melyek egyidejűleg funkciójukat is maximálisan betöltik. A készlet megalkotásakor számos gyógypedagógiai alapvetésre - pl. mindennek legyen „alapozottsága”, azaz ne a levegőben lebegjen egy emberalak, hanem valamin álljon; legyen külön fiú és lány karakter, mert a célcsoport tagjai jellemzően a hozzájuk nem hasonló figurával nem azonosítják magukat, így nem tudják azt magukra vonatkoztatni; a színezésben ne használjanak zavaró kontrasztot, stb. - ugyanannyira kellett figyelni, mint arra, hogy a magas szintű grafikai munkának köszönhetően tulajdonképpen egy olyan szereplő-párost alkottak meg munkatársaink, akik „felfedezik” a múzeumot, így az egyes piktogramok egymással is kombinálhatóvá váltak.
Szépirodalmi szövegek hozzáférhetővé tétele több nyelvi szinten
A János vitéz első három éneke mind digitálisan, mind pedig ingyenes kiadvány formájában hozzáférhető egyszerű és könnyen érthető nyelvi szinten. Ez az első olyan magyar nyelvű kiadvány, mely specifikusan értelmileg és tanulásban akadályozott diákok számára (s persze azok számára is, akiknek valamilyen ok miatt nem hozzáférhető Petőfi textusa) úgy fordít át szépirodalmi szöveget, hogy elsődleges szempontja a szöveg irodalmiságának megőrzése.
A gyógypedagógiai, irodalomtudományi, múzeumi és szépirodalmi szempontrendszerek, módszertanok és elvárások összehangolása eredményeként létrejött egy szabályrendszer, mely figyelembe veszi a célcsoport nyelvi, értelmi kompetenciáit, ugyanakkor nem mond le arról sem, hogy a János vitéz szövege és a kiadvány ugyanolyan élményt jelentsen számukra, mint a neurotipikus tanulók számára.
Az alkotás folyamata során nyilvánvalóvá vált, hogy a kiadvány képei nem csupán illusztrációk, hanem a szöveggel egyenrangú művészi alkotások, melyek egyben pedagógiai célzatúak. A tanulásban akadályozott diákoknak szóló részben a képek inkább úgy hatnak, ahogyan egy képregényben. Ilyen formában a képek azt a célt szolgálják, hogy bemozgassák a tanulók szókincsét, háttértudását, s maguk is egyfajta történetté összeolvashatóvá váljanak. Kiemelten fontos volt a történetet összefoglaló képek külön oldalon történő elhelyezése / tördelése, hogy a logikai kapcsolatok világosan hozzáférhetővé váljanak, ahogyan az is, hogy képregényszerű sűrítettségükkel („kihagyásaikkal”) lehetővé tegyék a fantázia bemozgatását, az egyéni érzelmi / értelmi kapcsolódást. A tanulásban akadályozott diákok tantervében szerepel a János vitéz, azonban az eredeti Petőfi-szöveg segítség nélkül nem hozzáférhető számukra, így a gyógypedagógus fantáziájára, szakmai felkészültéségére van bízva, hogyan fordítja át a szöveget a gyerekeknek.
A kiadványban a könnyen érthető nyelvi szintű fordítás mellett szerepel az eredeti János vitéz is, hiszen a tanulásban akadályozott diákok számára az a cél (és lehetőség is), hogy a könnyen érthető fordítás segítségével a Petőfi-szöveghez „jussanak el”. A kiadvány létrehozásának folyamata során – egyfelől érintett személyek visszajelzései, másfelől gyakorló gyógypedagógusok reflexiói alapján – szóról szóra haladt az alkotócsapat és formálta a módszertant, a fordítási szabályrendszert.
Az értelmileg akadályozott személyek jelentős része nem tanulja meg a betűolvasást, így itt a képek lettek olyan részletgazdagok, hogy kibontakozhasson belőlük egy – az egyén fantáziájára, beleélésére is építő – történet. A gyógypedagógiai szempontok (tárgyállandóság, perspektíva-váltások kerülése, felismerhető és beazonosítható tárgyak, karakterek, helyszínek) ez esetben is „kiegészültek” azzal a céllal, hogy művészi élmény lehessen a befogadó számára a történet követése, közös építése (egy példát kiemelve: János vitéznek azért lett kék a haja, hogy el tudjon indulni ennek mentén egy diskurzus pedagógus és diák között, hogy vajon van-e ilyen a mindennapi életben, s ha nincs, akkor itt miért lehetséges mégis).
A projekt folytatásaként a Néprajzi Múzeum munkatársai az állandó tárlatban olvasható szövegek egyszerű és könnyen érthető fordítását is megrendelték a projektben résztvevő, így unikális tapasztalatokat szerző gyógypedagógustól.
János vitéz tesztelése
Az elkészült kiadványt vállalkozó gyógypedagógusok és diákjaik kapták, hogy teszteljék: így a módszer és szabályrendszer tovább finomítható. Az eddigi visszajelzések alapján a tanulásban akadályozott diákok számára reveláció a képregényszerű megjelenítés és a hozzáférhető nyelvi szintű szöveg, s nagyban segíti azt, hogy beleéljék magukat a történetbe, kérdéseket tegyenek fel, értelmileg, érzelmileg involválódjanak (például előfordult, hogy felismervén, hogy Jancsi és Iluska is árva, elsírták magukat). Az eddigi tapasztalatok alapján a Petőfi-textus is értelmezhetővé válik számukra, vagyis a fordítás egyfajta „nyelvi híd” szerepét tölti be.
Az értelmileg akadályozott diákok esetében az bizonyult a kiadvány legfontosabb sajátosságának, hogy eltérő érdeklődésű és más-más állapotokkal küzdő gyerekek számára a gyógypedagógus képes különböző feladatokat kiadni úgy, hogy közösségben dolgoznak (például: volt, aki a bárányokat számolta, amik oldalról oldalra fogyatkoznak; volt, aki a kék haj kapcsán kezdett egy mese elbeszélésébe; volt, aki a táj változását figyelte).
Önsegélyező vezetése
A János vitéz két nyelvi szintű fordításában együtt dolgozhattunk két önsegélyező érintettel. Cziráki Zsolttal folytatódott a kooperáció. Zsolt a PIM Petőfi-tárlatában tartott két vezetést érintetteknek, melyre – múzeumpedagógiai segítséggel – maga készült fel. Két felkészítő találkozás alkalmával a múzeumpedagógiai osztály munkatársai segítségével Zsolt megtanult biztonságosan tájékozódni a tárlat gondolati felvetései közt és nyilvánvalóvá vált, hogy melyek azok a tárgyak, összefüggések, történetek, amik számára izgalmasak és lehetővé teszik egy releváns Petőfi-kép kidolgozását, majd narrálását. Zsolt mind a két esetben jellemzően vele egy kognitív szinten lévő személyekből álló közönséget kalauzolt, de a szóhasználatban, reflektáltságban, önkifejezési vágyban megmutatkozó különbség egészen elképesztő volt. Húsba vágó tapasztalássá lett az a közhely, hogy a marginalizáltság mennyire dementáló, leépítő, beszűkítő hatással bír az egyénre, míg a társadalmilag is hasznos munka milyen erős motivációt jelent, olyan képességeket is kiemel, melyek adott esetben nem artikulálódnak.
A projekt megvalósításában résztvevő szakemberek:
Bodonyi Panni, grafikus
Czékmány Anna, múzeumpedagógus
Cziráki Zsolt, szakértő
Forgách Péter, múzeumpedagógus
Horváth Péter, gyógypedagógus
Nemes-Jakab Éva, irodalomtörténész, múzeumpedagógus
Nógrádi Gergely, író
Sallai Ilona, szakértő
Szikra Renáta, Múzeumi kommunikációs és közönségkapcsolati munkatárs
Szmolka Zoltán, grafikus
Vékony Anna, MOME hallgató