Kapcsolódtunk a Közösségek Hetéhez, hogy megmutassuk, mit tudunk közösen létrehozni, hogyan tudunk közösen gondolkodni, s tartalmakat előállítani. Jöjjön egy asszociációs gyakorlat!
Doboz?
A Petőfi Irodalmi Múzeum önkénteseivel a karantén időszakában is igyekszünk tartani a kapcsolatot, s közösen megalkotni olyan tartalmakat, amelyek jó gondolatébresztőként szolgálhatnak mindenki más számára is. Az egyik ilyen alkalmunk a doboz fogalma köré épült. Olyan jól sikerült, hogy meg szeretnénk osztani másokkal is. Egy olyan időszakban, amikor leszűkül a mozgáslehetőségünk, fontos arra figyelni, hogy ne csak a testünket mozgassuk rendszeresn, de gondolatainkat is!
Egy múzeumban a doboz több szempontból is izgalmas, hisz olyan fogalmakkal kapcsolódhat össze, mint a rendszerezés, tárolás, raktározás, gyűjteményezés. Ezzel a tárggyal, s egyben fogalommal jól tudunk kapcsolódni a múzeum fogalmaihoz, funkcióihoz, elméleti tartalmaihoz is. Ez volt a mi célunk is, amelyen keresztül a „saját teret” összekapcsolhatjuk a múzeum terével. Így jött létre ez a dobozos gondolatgyakorlat is.
Ebből a dobozból inndultunk ki, ami a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményében is megtalálható:
Vajon kié lehet, milyen történethez kapcsolódik? Vizsgáld meg figyelmesen! Nyugodtan lehet tippelni, leírni a doboz feltételezett, vagy akár elképzelt történetét! A későbbiekben eláruljuk a történetét. De ne menjünk ennyire előre!
Saját dobozok
Mi első körben azt gondoltuk végig, hogy milyen dobozok lakják életünket, gondolatainkat, emlékezetünket, otthonunkat? A gondolkodás során a galériában látható dobozok kerültek elő.
Felmerült a kérdés, hogy vajon mit gondolhatnak mások, hogy melyik doboz milyen funkciót nyert tulajdonosától? Ki mit tárol benne?
Mutassátok meg egymásnak a dobozaitokat, s próbáljátok megtippelni! Ismeritek egymást, de vajon ismeritek egymás dobozolási szokásait is?
Te belegondoltál már abba, hogy milyen szerepet és jelentőséget kapnak a dobozok életedben? Hogyan rendszerezed segítségükkel az emlékeid, az életed dolgait? Talán nem épp véletlen, hogy a fekete doboz fogalma a pszichológiában is fontos jelentőséget nyert, hogy mentális terünket épp ezzel a fogalommal ragadták meg, s később ez a fogalom más tárgyakra is ráragadt.
Fiktív dobozok?
Dobozok irodalmi szövegekben
Igen, ilyenekkel is rendelkezünk. Emlékeztek, hogy ez a doboz melyik könyvben bujkál?
Mikor olvastátok? Miért is olyan érdekes számunkra ez a doboz?
Kereshetünk másfajta tárolási formát is:
„Az asszony, aki amúgy egyedül élt, kis fiolákba gyűjtötte a Dunát. Volt neki esti Dunája, hajnali Dunája, tavaszi Dunája, haragos Dunája, zajló Dunája (ezt a jégszekrényben tartotta), volt zöld Dunája, szőke, szürke és kék Dunája, és ki tudná mind felsorolni; ott sorakoztak az ágya fölött egy kézzel faragott polcon, és aki ott járt, az asszony minden tisztelőjének végig kellett nézni a kollekciót.”
Esterházy Péter, Hahn-Hahn grófnő pillantása
Emlékszel olyan olvasmányra, amelyben a tárolás, dobozolás, rendszerezés fontos szerepet kapott? Jegyezd fel ezeket!
És egyáltalán: ti szerettek dobozolni?
Dobozolás az irodalomban
Burkus Dóri említette, hogy az bizony nem mindig a legjobb tevékenység. Főleg, ha az ember sokat költözik. Lehet, hogy akkor kicsit más jelentést nyer az ember számára a dobozolás. Lehet ennek negatív értelmezése is.
Az örkényi világ dobozai a gondolati világ leszűkítését, fragmentáltságát, formalizálását is jelentik. De sok minden más is eszünkbe juthat róla. Neked mi jut eszedbe erről a tevékenységről? Gyártani egy olyan tárolót, amely esetében még nincs meghatározva, hogy mi kerül majd bele. Vagy épp fordítva történik a dobozok gyártása?
Van, hogy a dobozaink jó emlékhez kötődnek: egy szerettünkhöz, aki adta, esetleg a rendszerezésben segítenek, a gyűjtögetésünkben, s van, hogy konkrét cselekvésekhez, tevékenységekhez kapcsolódik.
De vajon mit rejt ez a doboz?
Dobozok egy irodalmi múzeum gyűjteményében
Most már ezt is felfejthetjük! Nem csak a gyűjteményi tárgyaknak van szüksége megfelelő tárolórendszerekre, adott esetben dobozolásra. Ebben a tárgyban épp az a különös, hogy valakinek a magánéletéhez kötődő tárgyai kerültek bele. Ez egy élet tárgyainak rendszerezéséről, egy kapcsolatról mesél nekünk, egy szerelemről. Az emlékezés gyakorlatát őrzi ez a tárgy.
A megoldást itt keressétek, a tárgyak között. Megtaláljátok?
Más dobozokat is találhatunk: ezt például.
Dobozolt szerelem és dobozolt halál.
Egy irodalmi múzeumban más érdekes doboz is otthonra lel. Nézzünk még néhány példát:
Kiadványban
Itt van Jókai Mór ládája, amit megtalálsz ebben a kiadványban.
Gyűjteményi keresőben
Kicsit keresgéljünk a PIM gyűjteményében, ahol megtalálhatjuk például:
Kazinczy Ferenc (1759-1831) burnótos szelencéjét, vagy épp a Kazinczy család dobozát (fotóval), amihez hozzáolvashatunk Kazinczy Ferenc leveleiből, ahol érdemes rákeresni a dohány kifejezésre;
Babits Mihály (1883-1941) cukorkás dobozát, amihez érdemes elolvasni Engesztelő ajándék című versét;
Jókai Mór (1825-1904) fényképtartó dobozát, amihez érdemes elolvasnunk E. Csorba Csilla Jókai Mór és a háromlábú szörnyeteg című írását;
Sütő András (1927-2006) dobozát (fotóval);
Petőfi Sándor (1823-1849) zsoldtartó szelencéjét (fotóval)
Kiállításban
Mi mennyi? címmel készült 2012-ben, Örkény István születésének 100. évfordulójára egy kiállítás, amely a dobozokat építőelemként használta az értelmezői kerethez. Nézd meg a kiállítás fotóit!
Foglalkozás során
Hallhatunk például Petőfi Sándorról a doboz fogalmán keresztül Müller Dóri elbeszélésében:
És most viszi!
Vidd tovább, asszociálj tovább!
A doboz témájától eljuthattunk egy egész gondolatrendszerig. Egy kis „gondolatmozgatást” hajthattunk végre most ezen keresztül, amiben a múzeum intézményének fontos fogalmaihoz a rendszerezéshez, tároláshoz is kapcsolódhattunk.
Örkény Istvánhoz visszatérve, olvassunk bele egy vele készült interjúba. Hogyan említi a doboz fogalmát a színház kapcsán?
– Minden darabjában új és másféle kifejezési formával lep meg, és csigázza föl a nézők képzeletét. Vajon mi készteti erre?
– Higgye el, kérem, nem különcködésből, még kevésbé feltűnési vágyból próbálkozom új meg új megközelítéssel. Egyszerűen alkalmatlan vagyok rá, hogy kétszer egymás után azonos módon fejezzem ki magamat. S ahogy múlik az idő, mindinkább úgy érzem, hogy a színpad lehetőségei végtelenek, és hogy mi, akik a színpadot szolgáljuk, lehetőségeinknek csak a küszöbére léptünk.
– Ezt a tanulságot önmaga munkásságából vonja le?
– Nem, én ezt sokkal tágabban értelmezem. Úgy látom – és ezt már a magam munkájából is leszűrtem –, hogy a dobozszínpad minden oldala a végtelenre nyílik. Lehetséges, hogy ez paradoxonnak hangzik, mert nemcsak a nézőtér, hanem a doboz is látszólag zárt, határolt tér. Sok és sokféle kísérlet folyik mostanában a doboz megszüntetésére, ami persze helyes, de én magát a klasszikus színpadot is végtelennek vélem. Még az a tágasság is, amely az Eiffel-torony tetejéről tárul körénk, szűkebb és határoltabb, mint akár a legkisebb pódium, ahonnan a konvencionális térből és időből kiszökve, önkényes időrendbe, korláttalan térbe és a hétköznapitól merőben különböző logikába törhetünk át. Én magam is, amennyire képességeimből telik, ezt próbálgatom. Minden darabom írása közben azt éreztem, hogy egyre inkább értelmüket vesztik a konvenciók, s új utak nyílnak előttünk.
Halász Károly: Múzeum installáció, 1973
Köszönjük, hogy velünk dobozoltál!
Vajon mit tárolhatott írónk ebben a fa dobozban?
Egy naplóbejegyzésében így kerül elő a láda kifejezés:
Július 30.
Három nap után csak most, vasárnap reggel hajnalban jutok lélegzethez, néhány följegyzést papírra vetni. Csütörtökön Ágneskét vonatra ültettük, majd Székelykeresztúron át Székelyudvarhelyre mentünk. Nagy örömünkre E. jóvoltából tíz liter benzint meg egy láda borvizet is szerezhettünk.
Aztán Sikaszó. Éva a ház, az erdő láttán csöppet megvigasztalódott. Szinte-szinte boldogan sietünk nagy csomagjainkkal ajtót nyitni. Két lakat, két zár meg a biztonsági retesz. Minden rendben, mondom. Máskor ugyanis bosszantó meglepetések rontották el a napjainkat. Letörött kilincs, fejszefok nyoma a zár körül stb. A világ kezd helyrebillenni. Ördögöt! Az ajtó belülről el van torlaszolva. Nekitolták az asztalt. Kik és mi végett?
– Itt voltak a banditák – mondom finoman.
Semmiség. Megszoktuk. Bár csak ennyivel maradnánk.
Akkor igen jó dolgunk lenne. Belépek a fürdőszobába. Annak az út felőli ajtaja nyitva. A zárak összetörve, az erős, vaskapocs sarokbiztosítékok elszaggatva, az ajtó tokja fejszével összevagdalva.
– Nézzük, loptak-e?
Loptak is. Egy távcsövet, ruhaneműt, kávét, cukrot, olajat, fűszert, egy üveg pálinkát (születésnapomra hozta valaki), a villamos kávédarálót. De nem vitték el a hordozható sporttelevíziót.
Éva zokog, vigasztalom, aztán nyargalok a faluba ember után, akivel a rontást helyrehozhatjuk. Keresem az ácsot, kovácsot, az asztalost, mindahányan jó ismerőseink. Senki. Este jut eszembe: minden fontos kéziratom otthon maradt. Ha oda is „betörnek”, lesz mit elvinniök! Szamár fejemmel mindent csak egy példányban gépelek. Unom a piszmogást az indigóval. Most már mindegy. Éjszaka álmatlanul forgolódom, s mondom magamban: nem mindegy. Lelki szemeim előtt az otthoni feltört ajtó, a sikaszóinak sorstársa. Nem kellene veszni hagynom a kézirataimat.
Kora hajnalban elindulok Marosvásárhelyre, fél hét körül meg is érkezem. Semmi baj! Déli két órakor már újra kint vagyok Sikaszóban. A megtett út 250 km.
De még mindig nem találok embert, ki a megmocskolt ajtót, meg az előző „betörés” alkalmával tönkretett ablakot megjavítaná.
Végül B. I. – önzetlenül és azonnal, mint mindig – kisegít.
