Date
-
„Tanuljátok meg, mi a költő...”
Az állandó kiállítás 2011. augusztus 21-től 2011. szeptember 21-ig felújítás miatt zárva tart. Az új kiállítással 2011. szeptember 22-től várjuk a látogatókat. További információk a kiállításról: petofi-kiallitas.blog.hu
Petőfi Sándor, amint maga fogalmazta meg önéletrajzában, „szegény szülőktől” származott, apja mészáros mester volt. Szülőhelye Kiskőrös, városka a magyar Alföld közepén. Számára ez a táj, a magyar sztyeppe, a „puszta” jelentette a meghatározó, gyermekkori élményt: a szabadság, a függetlenség, a korláttalanság életérzését ébresztette föl benne.
Az első kiállítási teremben, amelynek fehér fala az itteni parasztházak és udvarházak hangulatát idézi, megismerkedhetünk a romantikus személyiség önmegvalósításának kísérleteivel, a balul sikerült katonai pályafutással és a színészet tárgyi emlékeivel. Ezen közben már írta verseit, amelyek 1844-ben valóságos lírai forradalmat okoztak: a magyar népdal ritmusára írt, mindenki számára érthető költemények, amelyek szinte azonnal folklorizálódni kezdtek, megtörték a kultúra feudális monopóliumát, és előrevetítették ugyanezt a politikában is. Mivel az irodalom és a politika minden rendű és rangú konzervatívja összefogott ellene, Petőfi is átélte 1845–46-ban a romantikusok byroni, világ- és embergyűlölő korszakát.
A kiállítás második zöldre festett termében megjelenik az a társadalmi és topográfiai közeg, amelyben Petőfi 1846 után a magyar irodalom vitathatatlan vezéregyénisége lett, aki 24. születésnapján lezárta addigi összes költeményeinek kéziratát. A kötet soha nem látott könyvsikert ért el. A XIX. század második negyedében, a reformban létrejöttek a polgári Magyarország kulturális intézményei, a Magyar Tudományos Akadémia, a Nemzeti Színház; felvirágzott a folyóirat irodalom, amely nagyszámú művet igényelt, versben és prózában egyaránt. Mindez Budapesthez, a Duna partján fekvő, ekkor még három önálló városhoz kötődött, amely 1848-ban először egyesítve, a XIX. században Európa leggyorsabban fejlődő városa lett. A vidéki kastélyában élő, kedvtelésből irogató literátor helyét – ezeknek az új olvasói igényeknek kielégítésére – elfoglalta a tollából élő író és publicista. Közülük a fiatalok Petőfi köré csoportosultak, aki az első, kizárólag verseiből élő (és megélő) magyar költő volt. A Giovine Italia és a Junges Deutschland mintájára szervezték meg írói érdekvédelmüket, amely azonban – a francia forradalmak tanulmányozása után – rövidesen Magyarország gyökeres átalakítását tűzte ki célul, akár a revolúció eszközeivel is. Láthatjuk arcvonásaikat, megismerkedhetünk műveikkel, beléphetünk kedvenc találkozóhelyükre, a Pilvax kávéházba.
Petőfi házassága is a konvenciók elleni lázadás jegyében történt: szerelmi házasságot kötött, miután egy álló esztendeig harcolt szerelméért, Szendrey Júliáért. Lírai forradalma a családköltészetre is kiterjedt: neki köszönhetjük a házastársi költészet legszebb darabjait. Otthonuk, amelybe a kiállításon bepillanthatunk és amely a szorgalmas költői munkálkodás testet öltött eredménye, nem több egy kispolgár lakásának berendezésénél. De a falakon a nagy francia forradalom vezetőinek portréi függtek, emlékeztetve a költőt elvégzendő társadalmi feladataira.
Petőfi nagy látomásverseinek központi témája a világméretű szabadságháború, amelynek szükséges áldozatokkal járó, győzelmes megvívása után az emberiség hozzáláthat az „általános boldogság” korának megvalósításához. 1848. március 15-én Magyarország is felkerült az európai forradalmak térképére. Elérkezett Petőfi napja: az ő Nemzeti dala lett a forradalom indulója. Harmadik terünk e nagy eseménnyel, a magyar polgári forradalommal indul, és bemutatja azt az ellentétes folyamatot is, amelynek során kiderül, hogy Petőfi következetes republikanizmusa még korai volt a 850 éve királysági államforában élő ország számára. A magyarországi Európa legtovább harcoló forradalma volt, és 1849 augusztusában csak a kontinens két hatalmassága, az osztrák császár és az orosz cár tudta egyesült erővel legyőzni. Petőfi tettekre váltotta verseit: a szabadságharcban tisztként, századosi, majd őrnagyi rangban szolgált, amire itt katonai okmányai és kardjai emlékeztetnek. A fegyverletétel napját azonban nem érte meg: 1849. július 31-én örökre eltűnt az erdélyi Segesvár mellett, a vesztett csata utáni menekülés során. Utolsó festményábrázolása és a hadjárat során használt tárgyai – egy élet végső stációjának ereklyéi –a vörösre festett kiállító térben láthatók.
Forgatókönyv: Dr. Kerényi Ferenc
Látványterv: Kemény Gyula
petofi14.jpg
Image
petofi16.jpg
Image
petofi8.jpg
Image
petofi12.jpg
Image
petofi13.jpg
Image
petofi11.jpg
Image
petofi17.jpg
Image
petofi3.jpg
Image
petofi10.jpg
Image
petofi5.jpg
Image
petofi18.jpg
Image
petofi15.jpg
Image
petofi20.jpg
Image
petofi9.jpg
Image
petofi1.jpg
Image
petofi7.jpg
Image
petofi21.jpg
Image
petofi10.jpg
Image
petofi6.jpg
Image
petofi19.jpg
Image
petofi2.jpg
Image
petofi4.jpg
Image