Állandó Petőfi Sándor-kiállítás

„Tanuljátok meg, mi a költő...”

Az állandó kiállítás 2011. augusztus 21-től 2011. szeptember 21-ig felújítás miatt zárva tart. Az új kiállítással 2011. szeptember 22-től várjuk a látogatókat. További információk a kiállításról: petofi-kiallitas.blog.hu

Petőfi Sándor, amint maga fogalmazta meg önéletrajzában, „szegény szülőktől” származott, apja mészáros mester volt. Szülőhelye Kiskőrös, városka a magyar Alföld közepén. Számára ez a táj, a magyar sztyeppe, a „puszta” jelentette a meghatározó, gyermekkori élményt: a szabadság, a függetlenség, a korláttalanság életérzését ébresztette föl benne.

 

Az első kiállítási teremben, amelynek fehér fala az itteni parasztházak és udvarházak hangulatát idézi, megismerkedhetünk a romantikus személyiség önmegvalósításának kísérleteivel, a balul sikerült katonai pályafutással és a színészet tárgyi emlékeivel. Ezen közben már írta verseit, amelyek 1844-ben valóságos lírai forradalmat okoztak: a magyar népdal ritmusára írt, mindenki számára érthető költemények, amelyek szinte azonnal folklorizálódni kezdtek, megtörték a kultúra feudális monopóliumát, és előrevetítették ugyanezt a politikában is. Mivel az irodalom és a politika minden rendű és rangú konzervatívja összefogott ellene, Petőfi is átélte 1845–46-ban a romantikusok byroni, világ- és embergyűlölő korszakát.

A kiállítás második zöldre festett termében megjelenik az a társadalmi és topográfiai közeg, amelyben Petőfi 1846 után a magyar irodalom vitathatatlan vezéregyénisége lett, aki 24. születésnapján lezárta addigi összes költeményeinek kéziratát. A kötet soha nem látott könyvsikert ért el. A XIX. század második negyedében, a reformban létrejöttek a polgári Magyarország kulturális intézményei, a Magyar Tudományos Akadémia, a Nemzeti Színház; felvirágzott a folyóirat irodalom, amely nagyszámú művet igényelt, versben és prózában egyaránt. Mindez Budapesthez, a Duna partján fekvő, ekkor még három önálló városhoz kötődött, amely 1848-ban először egyesítve, a XIX. században Európa leggyorsabban fejlődő városa lett. A vidéki kastélyában élő, kedvtelésből irogató literátor helyét – ezeknek az új olvasói igényeknek kielégítésére – elfoglalta a tollából élő író és publicista. Közülük a fiatalok Petőfi köré csoportosultak, aki az első, kizárólag verseiből élő (és megélő) magyar költő volt. A Giovine Italia és a Junges Deutschland mintájára szervezték meg írói érdekvédelmüket, amely azonban – a francia forradalmak tanulmányozása után – rövidesen Magyarország gyökeres átalakítását tűzte ki célul, akár a revolúció eszközeivel is. Láthatjuk arcvonásaikat, megismerkedhetünk műveikkel, beléphetünk kedvenc találkozóhelyükre, a Pilvax kávéházba.

Petőfi házassága is a konvenciók elleni lázadás jegyében történt: szerelmi házasságot kötött, miután egy álló esztendeig harcolt szerelméért, Szendrey Júliáért. Lírai forradalma a családköltészetre is kiterjedt: neki köszönhetjük a házastársi költészet legszebb darabjait. Otthonuk, amelybe a kiállításon bepillanthatunk és amely a szorgalmas költői munkálkodás testet öltött eredménye, nem több egy kispolgár lakásának berendezésénél. De a falakon a nagy francia forradalom vezetőinek portréi függtek, emlékeztetve a költőt elvégzendő társadalmi feladataira.
Petőfi nagy látomásverseinek központi témája a világméretű szabadságháború, amelynek szükséges áldozatokkal járó, győzelmes megvívása után az emberiség hozzáláthat az „általános boldogság” korának megvalósításához. 1848. március 15-én Magyarország is felkerült az európai forradalmak térképére. Elérkezett Petőfi napja: az ő Nemzeti dala lett a forradalom indulója. Harmadik terünk e nagy eseménnyel, a magyar polgári forradalommal indul, és bemutatja azt az ellentétes folyamatot is, amelynek során kiderül, hogy Petőfi következetes republikanizmusa még korai volt a 850 éve királysági államforában élő ország számára. A magyarországi Európa legtovább harcoló forradalma volt, és 1849 augusztusában csak a kontinens két hatalmassága, az osztrák császár és az orosz cár tudta egyesült erővel legyőzni. Petőfi tettekre váltotta verseit: a szabadságharcban tisztként, századosi, majd őrnagyi rangban szolgált, amire itt katonai okmányai és kardjai emlékeztetnek. A fegyverletétel napját azonban nem érte meg: 1849. július 31-én örökre eltűnt az erdélyi Segesvár mellett, a vesztett csata utáni menekülés során. Utolsó festményábrázolása és a hadjárat során használt tárgyai – egy élet végső stációjának ereklyéi –a vörösre festett kiállító térben láthatók.
 

Forgatókönyv: Dr. Kerényi Ferenc
Látványterv: Kemény Gyula