Lesznai Anna-kiállítás

Date
-
"morzsái az eltörött világkalácsnak"
Lesznai Anna (1885–1966) születésének tavalyi, halálának idei évfordulója ösztönzött bennünket arra, hogy e kortársai között elismert, mára viszont némileg elfeledett művészről kiállítást rendezzünk a Petőfi Irodalmi Múzeumban. 
Lesznai sokoldalú művész volt: a Nyugat közölte verseit, több évtizeden átívelő családregénye e műfajban máig az egyik legjelentősebb alkotás, a Nyolcak is maguk közé invitálták,  az által alapított, a terveit kivitelező manufaktúra pedig alig tudott lépést tartani a szerte Európából érkező megrendelésekkel. Kora legeredetibb gondolkodója, a Vasárnapi Kör egyik alapító, s mindvégig meghatározó tagja volt. Barátai közé tartozott Ady Endre, Kaffka Margit, Balázs Béla, Lukács György is. 1913 és 1918 között Jászi Oszkár felesége volt.

Kiállításunk az író, költő, képző- és iparművész Lesznai Anna sokoldalú tehetségét és legendásan elragadó egyéniségét is megidézi. A június 24-én nyíló kiállításon bemutatásra kerülnek Lesznai festményei, grafikái, hímzései mellett életének fontosabb dokumentumai: naplója, levelei, kéziratai, fotói.