Dátum
-
"morzsái az eltörött világkalácsnak"
Lesznai Anna (1885–1966) születésének tavalyi, halálának idei évfordulója ösztönzött bennünket arra, hogy e kortársai között elismert, mára viszont némileg elfeledett művészről kiállítást rendezzünk a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Lesznai sokoldalú művész volt: a Nyugat közölte verseit, több évtizeden átívelő családregénye e műfajban máig az egyik legjelentősebb alkotás, a Nyolcak is maguk közé invitálták, az által alapított, a terveit kivitelező manufaktúra pedig alig tudott lépést tartani a szerte Európából érkező megrendelésekkel. Kora legeredetibb gondolkodója, a Vasárnapi Kör egyik alapító, s mindvégig meghatározó tagja volt. Barátai közé tartozott Ady Endre, Kaffka Margit, Balázs Béla, Lukács György is. 1913 és 1918 között Jászi Oszkár felesége volt.
Kiállításunk az író, költő, képző- és iparművész Lesznai Anna sokoldalú tehetségét és legendásan elragadó egyéniségét is megidézi. A június 24-én nyíló kiállításon bemutatásra kerülnek Lesznai festményei, grafikái, hímzései mellett életének fontosabb dokumentumai: naplója, levelei, kéziratai, fotói.

lesznai3.jpg
Kép

lesznai2.jpg
Kép

lesznai13.jpg
Kép

lesznai15.jpg
Kép

lesznai16.jpg
Kép

lesznai18.jpg
Kép

lesznai14.jpg
Kép

lesznai5.jpg
Kép

lesznai10.jpg
Kép

lesznai4.jpg
Kép

lesznai6.jpg
Kép

lesznai8.jpg
Kép

lesznai1.jpg
Kép

lesznai7.jpg
Kép

lesznai17.jpg
Kép

lesznai11.jpg
Kép

lesznai12.jpg
Kép

lesznai9.jpg
Kép