Utolsó futam

Megszólalók, közreműködők

Tömött hársfalomb, kavicsok, villogó üvegtörmelék.

A fű közt gyűrött pipacsok, málladozó papírszemét.

Forgalom dübög, út remeg, vadul vágtázik egy motor,

mögötte sínek fénylenek, két kopott vagon rostokol.

A hangszórót rozsda eszi a ledőlt kerítés mögött,

a lépcsőt lengő fű lepi, a romlás már kiütközött.

Megfülledt májusi meleg, az ultramarin zeniten

fényes böglyök keringenek: Héliosz fogata pihen.

Egérárpa, vadzab suhog, hersegeti a könnyű szél,

kis, kormos portölcsér forog a korlát szegleteinél,

járnak mögötte ideges, nyúlánk-szép ügetőlovak,

sörényük, farkuk lengedez, míg hányják-vetik magukat,

körbejárnak a zárt karám hosszában, figyelve, ahogy

a mord hajtó káromkodik, s a sárga szurkiba befog.

A pálya vár, a búcsúkör. Túloldalt, ott a fák alatt

a Kerepesi temető lórajongói alszanak,

a holtak már minden pata külön ritmusát ismerik,

a friss lótrágya illata leszivárog a csontokig,

de nem lesz több ilyen tavasz, költözik hely, tét, befutó,

a hársak rábólintanak, jön láncfűrész és markoló,

a kormos portölcsér forog, felröpíti a lovakat,

a hangszóró szól: indítás, starthoz, az utolsó tavasz,

megrándul nyugtalan fejük, kapálnak hosszú lábaik,

sörények, szügyek és paták, a levegőben mindenik,

itt soha többé, lóganék és pipacsszirmok hullanak,

starthoz, el innen, tét a hely, itt csak a befutó marad,

a motorok, a mozdonyok, patkószegek föld alatt,

a tiszta, új nagyáruház, a benzinszag, a hullaszag.