Százpettyes katica (folytatás)

– És ha egyszer katicabogár, miért hívják... hogy is mondtad a nevét?

– Lucernaböde.

– Na, annak!

– Az van ideírva, hogy katicabogarak. És... várj, megszámolom... negyvenhétféle van belőlük. De a neve nem mindnek katica. 

– Hát?

– Van itt böde, bödice, félböde, füsskata, szerecsensatka, sőt fekete-sárga katóka is van.

– És százpettyes katica?

– Százpettyes? Az nincs.

– Nincs benne a könyvben?

– Nincs. Sem a könyvben, sem a valóságban.

– De amikor én láttam.

– Százpettyes katicát?

– Azt. Aranylottak meg ezüstlöttek a pöttyei, és szárnya nem volt, nem szárnnyal repült, hanem olyan forgóval, ami a helikopternek van.

– Ne mondd! Akkor az egy helitica. Vagy katikopter.

– Az bizony! Helitica és katikopter. Amikor láttam, éppen azzal a bácsival beszélgetett, akit annyit emlegettél.

– Én? Mikor emlegettem?

– Most.

– Most? Milyen bácsit?

– Hát a Punk tatát!

– Na nézd csak, tényleg! Tehát a százpettyes helitica, vagyis katikopter, beszélgetett a jó öreg Punk tatával. 

– Igen. És nagyokat nevettek... Nem hiszed?

– Dehogynem. Nem azért írok én nemlétezik történeteket, hogy ne higgyem.

– De ez nem nemlétezik történet, ez létezik történet – fölemelte az ujját –, figyelj csak!

Figyeltem. Tűhegynyi zúgás a nyitott ajtó felől. És már benn is volt. Aranylott és ezüstlött a száz pöttye. A légcsavarja elmosódó, szivárványszínű kör a pöttyök fölött. A helitica! Leszállt az íróasztalomra. Illegett-billegett, meg-megforgatta a légcsavarját. 

– Na ugye! – mondta a lányom, de nem tudtam neki felelni – igaz, nem is lett volna mit –, mert kopogtak.

– Tessék – mondtam.

Kitárult az ajtó, és egy nagy szakállú apóka lépett a szobába. Biccentett. 

– Jó napot. Punk tata vagyok. Nem látták a heliticámat? Azaz a katikopteremet?

– De itt van – mondtuk egyszerre nagy boldogan.

– Na végre! – sóhajtott fel  Punk tata, és lehuppant egy karosszékbe. – Mindig elcsavarog.

A lányom rám ragyogott.

– Látod, mégis hoztam neked egy nemlétezik-létezik történetet. 

– Nagyon rendes vagy – mondtam, a szemem hol a heliticán, hol meg Punk tatán.

– Megírod?

– Meg.

– A Maul úgyse fogja elhinni.

Azt akartam mondani, hogy mit csináljak, nem tudok a Maulon segíteni, de Punk tata közbevágott.

– A Maul nem számít – mondta –, nagyon kápos a feje.