Konferenciakötet

Hamarosan megjelenik konferenciakötetünk, amely együtt adja közre két ülésszak szövegeit. Egyrészt a „Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!” – 1848–49 emlékezete a kultúra különböző regisztereiben című, 2019. november 13–14-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezett tudományos tanácskozás, másrészt az „Ahol az élet pusztul / És a halál terem”  Emlékkonferencia Petőfi halálának 170. évfordulójára című, 2019. július 29-én Székelykeresztúron, a Molnár István Múzeumban elhangzott előadások anyagát.

Kedvcsinálóként következzék az első tanulmányból egy részlet:

 

Margócsy István

„…hány helyen nincsen Petőfi?”*

Amit a Petőfi-legendák hátteréről tudni lehet

...

Ismeretes, hogy Petőfi szibériai fogságának legendája, hosszú előtörténet után, az 1990-es években lángolt fel hihetetlen erővel és elképesztő publicitással, s hiába cáfolta a tudomány, mind a történelem, mind az irodalom részéről rendkívül alaposan a feltételezést,[1] egy nem csekély nagyságrendű „hívő” közösség és közönség számára a legenda igazsága egy pillanatra sem ingott meg. Nem egy hatalmas terjedelmű könyv foglalja össze e legenda részleteit, mely szerint Petőfi Szibériában szamovárokat javított, hálót font, színielőadást szervezett, a már régebben oda száműzött dekabrista forradalmárral, Küchelbeckerrel barátkozott, összekötötte életét a helyi postamester lányával, gyermeke is született, Alexander (aki mivel törvénytelenül született, nem kaphatta meg az apa nevét, ezért Kuznyecov lett, bár az anyakönyvben így sincs benne; ükunokái ma is élnek).[2] Sőt, a feltételezés szerint Petőfi verseket is írt – mondhatnám, természetesen – orosz nyelven (szlovák származása révén hamar és könnyen megtanulhatta az orosz nyelvet): a barguzini expedíció tolmácsa huszonnégy verset talált és fordított le, amelyek – őszerinte – Petőfi Sándortól származnak. Ezeket a barguzini plébános jegyezte le, és népdalként is ismertek voltak. Petőfi vélhetően három álnéven írta kint a verseit: Petrovics, Petifájev és Zander (mivel száműzetésben volt, nem írhatott a saját nevén, mert azonnal kivégezték volna…).[3] S persze e verseknek irodalmi értékelése is megszületett, amellett, hogy egy burját-orosz kutató is (A. V. Tyivanyenko a történelmi tudományok doktora, professzor, az orosz Petőfi Sándor szibériai életét kutató társaság vezetője Ulan-Ude egyeteméről) bizonyítani akarta a szerzőséget, a jó nevű magyar professzor a debreceni egyetemről, Szuromi Lajos is úgy vélekedett, hogy ő bár nem tud oroszul, de felesége nyersfordításából egyértelműen ráébredt, hogy e költemények csak Petőfitől származhatnak…[4]

 

* A cím Jókai Mórtól vett idézet: „Benne irodalmunk egyik legfényesebb csillaga hunyt el. Egyhirtelen meg sem lehet azt mondani, mit veszténk el benne; csak amint mindig jobban halad egyik év a másik után madárlátta sírja felett: úgy tűnik fel egyenkint, hogy hány helyen nincsen Petőfi?…” Jókai Mór, „Petőfi Sándor élete és költeményei”, in Petőfi Sándor összes költeményei: Elbeszélő költemények, szerk. Havas Adolf, 3 köt. Petőfi Sándor összes művei 1. (Budapest: Athenaeum, 1892). 1:LXXI.

[1] Kovács László, szerk., Nem Petőfi!: Tanulmányok az MTA Természettudományi Szakértői Bizottsága tagjai és felkért szakértők tollából (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1992); Kovács László, Csalóka lidércfény nyomában: A szibériai Petőfi-kutatás csődje (Budapest: Argumentum Kiadó, 2003).

[2] A legrészletesebb – bár nem könnyen követhető – leírást ld.: Borzák Tibor, P. S.: titkok a barguzini csontváz körül (BT-Press, 2014).

[3] Nehéz Mihálynak, a barguzini expedíció tolmácsának felesége emlékezik. Itt olvashatók a versek is: Gergály Judith, „Petőfinek huszonnégy orosz verse is van”, BorsOnline, 2015. 27, hozzáférés: 2020. 03. 20, https://www.borsonline.hu/aktualis/petofinek-huszonnegy-orosz-verse-is-v....

[4] Az elemzést az irodalmi lapok nem akarták közölni, ezért először eszperantóul jelent meg. Szuromi Lajos, Ruslingvaj poemoj cu de Petőfi??? : Petőfi orosz versei???, Debrecena Bulteno 56. (Debrecen: Departementa Komitato Hajdú-Bihar de Hungara Esperanto-Asocio, 1990). Később közölte a Békési Szemle is. – Mivel magam orosz szakos voltam, lehet véleményem: az érintett versek harmadosztályú Lermontov-imitációként hatnak. Ha Petőfi meg is tanult volna oroszul, ilyen kifinomult orosz irodalmiságot nyilván nem tudott volna elsajátítani…

 

 

A teljes tanulmány az alábbi linken letölthető: