A 2016. évi Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjpályázat eredménye

Közlemény

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által finanszírozott ösztöndíj havonta 100.000 Ft, amit egy éven keresztül, január és december között folyósítanak 13 sikeres pályázónak. A 2016. évre 81 pályázat érkezett be, melyek közül 1 nem felelt meg a pályázati kiírás feltételének.

 

 

A bírálóbizottság (tagjai: Csepregi János /Fiatal Írók Szövetsége/, Erős Kinga /Magyar Írószövetség/, Gaborják Ádám /József Attila Kör/, Horváth Györgyi /JAK/, Neszlár Sándor /FISZ/, Szilágyi Zsófia /Szépírók Társasága/, Zsille Gábor /Magyar Művészeti Akadémia/) a benyújtott dokumentumokat megvizsgálva és értékelve 80 érvényes pályázatot bocsátott szavazásra. A kurátorok a döntéshozatal előtt nyilatkoztak érintettségükről (ezekben az esetekben nem vettek részt a szavazásban). Az érvényes pályázatokat a kuratórium egyenként tárgyalta meg. Az első körből egyszerű többséggel 21 pályázat jutott tovább.
Ezek közül – mindegyik pályázatot újra megvitatva, további körökben lefolytatott alapos vitát követően – a kuratórium az alábbi pályázóknak szavazott meg ösztöndíjat a 2016. évre:

 

 

1. Balaskó Ákos: Foszforsav c. verseskötetéhez

2. Balogh Gyula: Szeged-alsóvárosi történetek munkacímű prózakötetéhez

3. Benedek Miklós: Miközben halkan c. verseskötetéhez

4. Dobó Gábor: Az olasz futurizmus magyar fogadtatásának és fogalomtörténetének kutatásán alapuló tanulmány megírásához

5. Hevesi Judit: Pár-beszéd munkacímű próza- és verseskötetéhez

6. Lesi Zoltán: Sukhami kolónia c. verseskötetéhez

7. Molnár H. Magor: Magához való c. verseskötetéhez

8. Németh Ákos: Este indul a gyors, eredj! Cs. Szabó László vándorévei c. kismonográfiához

9. Novák Zsüliet: Sárgarigó, darázsfészek, nem is asszony, ki nem részeg munkacímű regényéhez

10. Reichert Gábor: tanulmány sorozatához az 1950-es évek magyar irodalmáról

11. Tamás Kincső: Lila hajtű c. regényéhez

12. Turi Timea: Anna visszafordul c. verseskötetéhez

13. Varga László: Férfikor munkacímű verseskötetéhez
 
A kuratóriumi ülés jegyzőkönyvét, a Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíj működési szabályzatát és a Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíj elbírálására felkért szakmai kuratórium működési szabályzatát a linkekre klikkelve olvashatják.
 
2016. március 9.