Miénk itt a tér – 100 éves A Pál utcai fiúk

 Nyílt nap a Magyar Tudomány ünnepe alkalmából
A Petőfi Irodalmi Múzeum a „Magyar Tudomány Ünnepe 2007” rendezvénysorozat alkalmából szeretettel vár minden felnőtt és kamaszkorú érdeklődőt az Éljen a Grund! című kiállítás nyílt napján!
Programjaink ezen a napon Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényéhez kapcsolódnak, a grund terének mai értelmezését keresik. Eljátsszuk, elmondjuk, vitatkozunk róla, blogot írunk, mi – diákok, képzőművészek, egyetemi oktatók – mindannyian, egyéni és közös élményeinket megosztva egymással.
 
11 óra
Drámapedagógiai rendezvény
A IX. kerületi „Ferencvárosi gyerekek a Pál utcai fiúk korában” című helytörténeti verseny
első helyezettjei előadásában
 
15. óra
Miniszimpozion gimnazisták számára a „miénkről”, az „ittről” és a „térről”
Vezeti: Cséve Anna és Tillmann J. A.
Beszélgetőtársak az Eötvös József Gimnázium diákjai.
 
16. óra
Blogpályázat eredményhirdetése
A pályázatokat értékeli: Zalán Tibor költő
A pályázat kiírása Áts Feri, Boka, Nemecsek nevében írt 2007-es rövid blognaplók beadására
vonatkozik. A beküldött pályamunkák a Petőfi Irodalmi Múzeum honlapján (www.pim.hu)
lesznek olvashatók.
 
18 óra
Köztér és magántér fikción innen és túl
Kerekasztal-beszélgetés
Résztvevők: Sugár János képzőművész, egyetemi docens, Magyar Képzőművészeti Egyetem
Intermédia Tanszék; Lovas Ilona képzőművész, főiskolai docens, Berzsenyi Dániel Főiskola,
Rajz Tanszék; Cséve Anna irodalomtörténész, tudományos titkár, Petőfi Irodalmi Múzeum
és Szalai-Szabó István, a Pesti Sirály Kulturális Központ vezetője
 
10-18 óra
Éljen a Grund! című kiállítás
12 és 17 órakor tárlatvezetést tartanak a kiállítás rendezői, Emőd Teréz és Kómár Éva.
 
10-18
Golyózás a kiállítótérben
Helyszín : Petőfi Irodalmi Múzeum (1053 Budapest, Károlyi Mihály u. 16.)
Dísz, Erkélyes és Lotz terme
 
További információk: tel.:317-3611/150, e-mail: kakonyim@pim.hu
 
A programokat szervezte: Cséve Anna tudományos titkár és Kákonyi Magdolna
múzeumpedagógus. A belépés díjtalan !
Date: 
2007. November 16. 11.00