Nyelvlesen - Kiállításmegnyitó

Date
Magyar Nyelv Múzeuma | Széphalom
2014. március 27-én nyílik a Nyelvlesen. Kalandozás a nyelv világában című múzeumpedagógiai fókuszú kiállítás A Magyar Nyelv Múzeumában, Sátoraljaújhely-Széphalomon
A tárlat jól illeszkedik kiállítóhely többi kiállításához, mintegy kiegészíti ezeket, mivel megcélzott látogatócsoportja az idelátogató turisták, családok mellett kifejezetten a kiránduló diákcsoport. Nem statikus ismeretátadásra, bemutatásra épül, inkább egy, a PIM sok évtizedes múzeumpedagógiai tapasztalataira épülő szerepjáték. A szerkezet lehetővé teszi, hogy a különböző témapontokat három csoportban, vagy egyénileg, eltérő ritmusban, saját érdeklődésük szerint „játsszák végig” a látogatók. Célunk, hogy az érdekes, szórakoztató információk befogadásán keresztül reflektáltabbá váljanak saját és környezetük nyelvhasználatára is. Reményeink szerint ez a módszer folyamatosan ott tartja az ide érkezők figyelmét olyan elméletinek és távolinak tűnő témákkal való ismerkedés során is, mint a nyelvelsajátítás, nyelvtörténet, kommunikációelmélet, vagy a szociolingvisztika, különleges nyelvi jelenségeket bemutatva kívánjuk közelebb hozni a látogatót a tudomány legújabb eredményeihez.
 
A kiállítás célja az is, hogy az iskolai oktatásban egyre kisebb népszerűségnek örvendő és sokszor a pedagógusok által az irodalom javára háttérbe szorított magyar nyelvi oktatást vonzóbbá tegye, tompítsa a „nyelvtanozáshoz” tapadó negatív asszociációkat. A kiállítás tematikájában ezért kiemelt szerepet szánunk a tananyagban az elmúlt évtizedben megjelenő, kommunikáció és nyelvelméleti ismeretek megkedveltetésének. Ugyanígy az oktatás tartalmaival összefüggő fontos feladatunk a nyelvi kommunikáció jelenével és jövőjével kapcsolatos kérdésekre való aktív reagálás. Bízunk benne, hogy a beszélő nyelvhasználati sajátosságainak tudatosítása, a kísérletezésre való bátorítás eredményes módszer: a gyorsan változó nyelvi terekre, az informatikai eszközök segítségével létrejövő helyzetekre a nyelvét magabiztosan birtokló beszélő képes megfelelően reagálni.
 
A keretül szolgáló szerepjátékban a látogató három, különböző személy alakját ölheti fel, mintegy „varázsszemüvegen át” látja a különböző tartalmakat, a pályákat feladatok megoldásával járja be. Az ismeretszerzés a felületek között való fizikai mozgással, a látványos, multimédiás pontok megtekintésével kapcsolódik össze a nyelvek keletkezésének, elsajátításának, használatának, rögzítésének, a szóbeli és írásbeli kommunikáció sajátosságainak kimeríthetetlen témái között. A kiállítás nem titkolt célja, hogy a megtapasztalt élményeken keresztül megerősítse, hitelesebbé, valóságosabbá tegye a kötődést az anyanyelvhez, segítse a nyelvben érzékelt változásokhoz való érzelmi viszony tudatosítását, gyakorlati példákon mutassa be a magyar nyelv rugalmasságát, alkalmazkodó készségét.
 
Helyszín:
Borsod-Abaúj-Zemplén Megye | Sátoraljaújhely-Széphalom
Kazinczy utca 275.
Telefon: +36 47 521 236
Fax: +36 47 521 237