A magyar irodalmi névadás kutatásának 75 éve

Date
A Petőfi Irodalmi Múzeum és a Magyar Nyelvtudományi Társaság tudományos ülésszaka a Magyar Nyelv Éve alkalmából, a Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódóan
11.00 – Megnyitó: E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója és Juhász Dezső, a Magyar Nyelvtudományi Társaság főtitkára

Program

Elnök: Juhász Dezső

11.15 – Vitányi Borbála: A magyar irodalmi névadás kutatásának 75 éve

11.40 –Heltainé Nagy Erzsébet: „… emlék, emeld fel nevét a pusztán …” – Sinka István költészetének névvilága

12.05 – Kornyáné Szoboszlay Ágnes: Milyen módszertani következtetéseket vonhattam le Németh László irodalmi névadását vizsgálva?

12.30 – P. Csige Katalin: Névadási típusok Petőfi Sándor műveiben

12.55 – Szünet

Elnök: Tverdota György

13.15– Tverdota György: „Ide idézi szellemem / hevét / s nevét”

13.40 – Schein Gábor: A megtartott név

14.05 – Horváth Csaba: Irodalmi névadás Háy János műveiben

14.30 – Kovács Ágnes: Az irodalmi névadás identitásképző szerepéről, a nevek poétikai motiváltságáról Elek Artúr prózaművészetében

14.55 – Hozzászólások

15.15 – Zárszó
 
Az előadások tartalmi kivonata
 
Vitányi Borbála:
A magyar irodalmi névadás kutatásának 75 éve
 
Nem a véletlen rendezhette, hogy Kovalovszky Miklósnak Az irodalmi névadás című tanulmánya, a csaknem négy nyomdai ív terjedelmű munka, 1934-ben, azaz 75 évvel ezelőtt jelenhetett meg a Magyar Nyelv XXX. évfolyamában folytatásokban, és a folyóiratban való közzététel  1935.  első  negyedére is átnyúlt. A szakmai és a nagyközönség számára Kovalovszky Miklós e dolgozatának egybefüggő változata, önálló kiadása lett közismert, ti. A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványainak 34. száma. Kovalovszky tanulmánya, mely a magyar névtudománynak új kutatási területét indította el, két évtizedig visszhang nélkül maradt.
A magyar irodalmi névadás évtizedekkel később is eléggé elhanyagolt területe volt mind az irodalomtörténeti, mind pedig a magyar nyelvészeti kutatásoknak. Nagy íróink névadásával nyilván azért nem foglalkoztak, mert időigényes, sok kutatást, rendszerezést kívánó munka. Az elmúlt egy-két évtizedben névtudományi konferenciák köteteiben, Az ELTE Névkutató Munkaközösségének időszakos kiadványában, a Névtani Értesítők számaiban, önálló tanulmánykötetekben, más csekély példányszámú kisebb-nagyobb publikációkban és elektronikusan is olvashatók jelentős tanulmányok, a téma módszertani megközelítésének új útjait bemutató kísérletek. A tudományos ülésszak célja, hogy összefoglalást adjon az eddigi vizsgálati szempontokról, tanulságairól. Egyben ösztönzés is kíván lenni mindazoknak, akik a névtudománynak ezen ágával, stilisztikával, irodalmi onomasztikával, fordítástudománnyal, modern filológiával, művelődéstörténettel foglalkoznak, és akik Kovalovszky nyomán tanulmányaikkal kívánnak hozzájárulni ahhoz, hogy a magyar irodalmi névadás tudománytörténeti áttekintésének folytatása megírható legyen.
 
Heltainé Nagy Erzsébet:
„… emlék, emeld fel nevét a pusztán…” – Sinka István költészetének névvilága
 
Univerzális névszemlélet és egyedi névvilág, a konkrétumokban megragadható tárgyiasság és a teremtett nyelvben megvalósuló általánosság – ez a sinkai költészet. „Névvarázs”, amely a közösségi emlékezetben, az irodalomban kapcsolja össze az ősi és a mai névadó, teremtő embert és környezetét, amely egyben tartja a nyelv természetes és művészi funkcióját, mindenekelőtt a hangzás és a jelentés tartományában.
Sinka költészetének legfeltűnőbb és egyben legmélyebb sajátossága névbe kapaszkodó jellege; balladáinak, sorsverseinek egyedülálló névvonulata. A személynevek és a helynevek előtérbe kerülése a sinkai költészetben jelentésképző és jelentésteremtő értékösszetevő. Az emlékállítás legfőbb eszköze itt a tulajdonnév, amely a hozzá kapcsolódó főnevek, melléknevek és igék szemantikájában, jelentéstartományaiban az egyediből általánossá válik, és az egyetemessel teremt kapcsolatot. Sinka hősei saját, valódi családi és keresztnevüket viselve lépnek be a közösségi emlékezetbe, válnak típusokká, miként a népballadák hősei. 
Az előadás a fenti gondolati keretben vizsgálja a sinkai tulajdonnevek jelentésszerkezetét. Egyúttal betekintést ad abba a népi konceptualizációs, világteremtési és világleképezési folyamatba, amely a magyar beszélőközösség sajátja mind a mai napig.
 
Kornyáné Szoboszlay Ágnes:
Milyen módszertani következtetéseket vonhattam le Németh László irodalmi névadását vizsgálva?
 
1971-ben jelent meg első névtani tanulmányom, és 2008-ban az utolsó. Túlnyomórészt Németh László névadásával foglalkoztam. Vele kapcsolatban tizenkét közleményem jelent meg. A vizsgált névanyag kiválasztásában változatosságra törekedtem. Másik törekvésem az volt, hogy a vizsgálat szempontjait is váltogassam, mígnem eljutottam ― Károly Sándor jelentésfogalmát alapul véve ― egy olyan vizsgálati lehetőséghez, amelyet szerintem bármely szépirodalmi alkotás névanyagának vizsgálatához fel lehet használni, és alkalmas a következtetések levonására.
 
P. Csige Katalin:
Névadási típusok Petőfi Sándor műveiben
 
Kovalovszky Miklós Az irodalmi névadás című munkájában Petőfiről a következőket írta: „Petőfi nem jelentős a névadás szempontjábó  munkásságának lírikus iránya miatt."(MNyTK 34.sz.60.) Előadásomban a többnyire elbeszélő költeményekben, elbeszélésekben névadás eredményeként szereplő személynevekben tetten érhető névadási típusokat mutatom be:
1. Beszélő nevek:
a. Petőfi alkotta nevek: Bagarja, Harangláb, Fejenagy, Csepü Palkó (A helység kalapácsa) Barangó (A szerelem átka)
b. Köznévi elemek személynévi használata: Csigolya Dániel (A fakó leány s a pej legény) P e r g ő Péter (A nagyapa) (l. még: Líliom Peti, Szilaj Pista, Bolond Istók)
2. Földrajzi nevekből származó családnevek: Kompolti Péter és Gedő Simon (Salgó) Felső-Kis-Kálnai és Szent Demeteri Fegyveres Tamás
3. A valós névanyag elemei, keresztnevei: ldikó, Keve ( A szerelem átka) Erzsók asszony (A helység kalapácsa) Jancsi és Iluska (János vitéz) Szilveszter (Az apostol) Róza, Betti, Lujza (A hóhér kötele) Katica, Erzsi, Panni, Julcsa (A nagyapa)
Összegzés: Petőfi névadására a meglevő névanyag felhasználása jellemző. Névadása azt mutatja, hogy ráérzett a nevekhez fűződő asszociációkra: ezek ugyanis összhangban vannak a szereplők egyéniségével. Választott neveinek többsége az évszázadok óta népszerű nevek közül való. A saját alkotású nevei pedig megfelelnek névadási szokásainknak, és megegyeznek valóságos neveink szerkezetével.
 
 
Tverdota György:
„Ide idézi szellemem / hevét / s nevét:”
 
Hosszú ideig foglalkoztam József Attila jobb megértése érdekében a költőnek a tulajdonnevekhez való viszonyával. Ennek során elég jelentős korpuszt gyűjtöttem össze a tulajdonnévnek a lírai költészetben való szereplésével kapcsolatban. Ehhez az anyaghoz most újabb szempontok figyelembevételével újra hozzá szeretnék nyúlni. A tudomány ismer egy olyan alakzatot, amelynek esetében a tulajdonnév metafora-szerepet tölt be. Ez az antonomázia. Az antonomáziából kiindulva szeretném megvizsgálni a tulajdonnév metaforikus használatát a költészetben, figyelmemet továbbra is József Attila lírájára összpontosítva. Paul Ricoeur metaforaelméletében polemikusan tárgyalja a metafora olyan elméleteit, amelyek a költői képet szóként vagy szókapcsolatként definiálják. A huszadik század húszas éveinek irodalmi gondolkodásában, nem függetlenül az avantgárd törekvésektől, a költészeti modernség egyik kritériumának tekintették a mondatot szétromboló, leépítő, jelentőségét relativizáló, szóközpontú gyakorlatot. A szó felszabadítását, a mondatból történő kiszabadítását tűzték ki célul. A törekvés nem járt, nem is járhatott sikerrel, de rányomta a bélyegét a költői nyelvhasználatra. A tulajdonnév metaforikus szerepe elhelyezhető ebben a kortendenciában, amelyhez egy időben József Attila is kapcsolódott. Előadásomban ezt az összefüggésrendszert szeretném áttekinteni.
 
 
Schein Gábor:
A megtartott név
 
„Nem mindig olyan ártatlan gesztus, ha valaki megtartja a nevét” – írja Genette A szerző neve című esszéjében. És valóban, közelebbről megvizsgálva gyorsan bebizonyosodik, hogy a szerzői név, pontosabban az, amire a név lefordíthatatlan jele utal, a szerzői szubjektum minden esetben az olvasás és az írás allegóriájának kereszteződésében áll. Maradjunk azonban annál a kezdeti pillanatnál, amikor valaki irodalmi műveket kezd publikálni. Az első kérdés magára a jelre vonatkozik. Érvényesülnek-e általában, és konkrétan ma Magyarországon láthatatlan előírások, hogy milyen jelsorból válhat szerzői név. Ha igen, hogyan értesül ezekről a szerző? Mi történik abban a pillanatban, amikor valaki eldönti, hogy megtartja a nevét írói névként? Milyen viszonyba lép a megtartott szerzői név a szerzői szubjektummal, milyen folyamatok indulnak el akkor, amikor egy névből szerzői név lesz? Az előadás ezeket a kérdéseket igyekszik körbejárni, nem annyira tudományos igénnyel, mint inkább személyes tapasztalatokra alapozva.
  
   
Horváth Csaba:
Irodalmi névadás Háy János műveiben
 
Az előadás Háy János műveiben vizsgálja a névadás, a megnevezés kérdéskörét. Háy szereplői nem a modern irodalom megszokott módján névtelenek, ugyanis van nevük, amely egyszerre hétköznapiságában egyénítő jelentésétől megfosztott, ugyanakkor mégis képes arra, hogy megnevezzen, s ezáltal egy személyiséget hozzon létre. A hősök nem készen kapják, hanem „kiérdemlik” a nevüket, Háy műveiben a név a saját sors vállalásával és elfogadásával azonos, azonban Háynál éppen a saját sors lehetősége a leginkább problematikus. Ez az ellentét körüljárható, de nem oldható fel.
 
 
Kovács Ágnes:
Az irodalmi névadás identitásképző szerepéről, a nevek poétikai motiváltságáról Elek Artúr prózaművészetében
 
Elek Artúr a Nyugat kritikusa és szépírója novellahőseinek olyan nevet választ, amely a választott név számos konnotációjával hálózza be a szövegek jelentését. Előadásomban arra teszek kísérletet, hogy megmutassam, milyen módon szervezik a nevek a novellák szövegét, továbbá, hogy a nevekhez kapcsolódó metaforaháló hogyan hat a történetek alakulására. A szerzőt elsősorban irodalmi, filozófiai, mitológiai és biblikus áthallások vezérlik névadás közben. Az irodalmi névadás vizsgálata során egy olyan, a hagyományhoz kötődő viszonyban megragadható szövegközi olvasathoz juthatunk, amelyben a nevek jelentése és a motívumok utalásrendszere együtt szervezi a szöveget. A szereplő elnevezése, külső leírása, attribútuma mentén a történet jelentését újrakódolhatjuk, a novellák történetszövése szintjén meglévő hiátusokat pedig a motívumok és a szavak poétikai motiváltságának vizsgálata során tölthetjük ki.