„Maradni szégyen, veszni borzalom” – Magyar írók az első világháborúban

Újszerű kiállítási gyakorlatot alkalmazva ugyanis a kiállítás két, egymással párhuzamos bejárást tesz lehetővé közös kiindulóponttal, illetve végponttal. A felvezetést a háborút megelőző időszakok jövőre vonatkozó, de a jelen technikai fejlődésébe vetett hitéből táplálkozó utópiái adják, amelyek idilljét hirtelen borítja fel a szarajevói merénylet és a hadüzenet. Ahogyan az egykori történelmi helyzetben, úgy a kiállításban is a sorozás képezi azt a választóvonalat, ami otthon maradásra vagy frontra kerülésre ítélte a felnőtt férfilakosság jelentős részét. Ennek alapján egymás mellett haladva bontakozik ki a hátország zaklatott világa, valamint a front ellentmondásokkal terhelt lelki élete. A három fő háborús írói/újságírói szereplehetőséget több példával mutatjuk be, így találkozunk az alkalmatlan Ady Endrével, Babits Mihállyal, Lengyel Menyhérttel és Móricz Zsigmonddal az egyik oldalon, míg a katona Gyóni Gézával, Tersánszky Józsi Jenővel, Szép Ernővel, Balázs Bélával a másik oldalon. A helyszínek sokszínűségét a hadifogság és az internálás élethelyzeteinek feldolgozása gazdagítja. Átmeneti szerepekben találjuk a haditudósító Molnár Ferencet, Biró Lajost, Vészi Margitot, akik a csaták és a lövészárkok világát csak megfigyelik és a cenzúra fokozott figyelme mellett közvetítik a hátország számára. De a cenzúra egyaránt nehezítette mindenki életét, a katonák otthoniakkal való információközlését éppúgy, mint az újságírók mindennapi munkáját, s ennek nyomát megőrizték a kiállításban látható korabeli kéziratok és sajtótermékek is.

 

Az írói hivatás nélkülözhetetlen velejárója a külvilág eseményeire való reflektálás. Leveleik, visszaemlékezéseik, naplóik beszámolnak a háborús hangulatokról és közvélekedésről, a hadikórházak mindennapjairól, a lövészárkok életéről és a hátország megváltozott világáról, ezáltal megőrizték annak a mentális univerzumnak a lenyomatát, amely az írók háborús világgal (benne önmagukkal) kapcsolatos töprengéseit, érzéseit foglalja magában. Másrészt háborús témájú publicisztikai írásaik és szépirodalmi műveik megismertetésével képet adhatunk az európai értelmiség első világháborús elköteleződésének természetéről és a „háborúkultúra” magyarországi megjelenéséről. Azaz a részletesebben tárgyalt írók és költők nemcsak a nyilvános szférában tett megnyilvánulásaikkal és irodalmi műveikkel mondják el a háborúval kapcsolatos gondolataikat a kiállítás látogatói számára, de a téma sajátosságai folytán kiemelten hangsúlyossá válnak a privát szféra történései. Ezen a kettősségen keresztül pedig a személyes érintettségnek a háborúról alkotott véleményekkel és az értelmiségi szerepvállalással való összefüggései mutatkoznak meg.

 

Mind az egyes személyi fejezeteken belül, mind a kiállítás teljes gondolati ívében kifejezésre jutnak az értelmiségi attitűdök egyidejű változatai és időbeli változásai, ennélfogva nemcsak a kezdeti lelkesedés és a fokozatos kiábrándulás mutatkozik meg, de az azonnali, következetes elutasítás és az egyre erősödő pacifizmus is. E logika alapján a háború allegóriájaként egy kórházba helyezve jelenik meg az őrület témája, ami egyaránt fejezi ki a tömegek háború eleji pszichózisát, illetve a fokozatos lelki és testi megroppanását. Mindez – a spanyolnátha kifejtésével együtt – felvezetésként szolgál a szimbolikus értelemmel felruházott temetésig, ami bár konkrét formában Ady Endre búcsúztatásaként jelenik meg, de a háború valamennyi áldozatára való emlékezés lehetőségét adja a látogató számára. Ezzel tehát nemcsak bevonjuk a kiállításba az alkalomra restaurált, egyébként is összetett üzenetű Ady-oltárt, Melocco Miklós műalkotását, de a költő temetésének sok szemszögű, sokirányú bemutatásával új kontextusba helyezzük, új jelentésekkel gazdagítjuk. A kiállítás a tragédia irodalmi formában való lelki feldolgozhatóságának kérdésével és kísérleteivel zárul – kitekintéssel a már a háború élményanyagából született utópiákra.

 

A front, a hátország és a fogság színtereinek, valamint a tipikus háborús kihívásoknak az élményszerű megjelenítésére az írók személyes használati tárgyai, kötetei és kéziratai mellett megfelelő hangulatot teremtő, korabeli képzőművészeti alkotásokat, plakátokat, fotókat használunk, interaktív számítógépes tudáspontokat alkalmazunk. A közoktatásban részt vevőktől kezdve valamennyi korosztályt a kiállítás célcsoportjának tekintjük. Bár önállóan is értelmezhető a tárlat, az irodalom- és történelemoktatás múzeumi óráinak minél hatékonyabbá tételéért múzeumpedagógiai foglalkozásokat állítunk össze.