„Ki vagyok én? Nem mondom meg…” – Petőfi választásai

I. KI VAGYOK ÉN? NEM MONDOM MEG...

 

Petőfi Sándor a magyarok számára jóval többet jelent, mint egy valaha élt költő: a költészet megtestesülésének számít. Bár műveinek ismerete manapság visszaszorult, az alakja köré fonódó legendák szinte önálló életet élnek.

Petőfi már költői indulásától kezdve mitizálta életrajza bizonyos elemeit.

Tudatosan utánozta öltözködésével, viselkedésével és téma-választásával Csokonai Vitéz Mihályt, akinek kultusza élénken virágzott az alföldi mezővárosok világában. Petőfi azonban túlnőtt a nagy elődön: időtlenné vált költői tekintély maradt. Portréi, allegorikus ábrázolásai nyomán ikonná merevedett, különböző előjelű politikai ideológiák képviselői számára lett felülbírálhatatlan hivatkozási pont.

Kiállításunk arra tesz kísérletet, hogy a kultuszt félretéve, ugyanakkor annak ismeretében mutassa be Petőfi Sándor rövid, ám zsúfolt életútjának nyitottságát, választási lehetőségeinek dilemmáit.

Az utóélet formálta, leegyszerűsített személyiség helyett bonyolult emberi, költői szerepeit kívánja vázolni.

 

A kiállítás azt a folyamatot mutatja be, melynek során a Petrovics Sándor nevű gyermekből az lett, akit egy szóval jellemezhetünk: PETŐFI.

 

II. Szülőföldemen

 

Petőfi Sándor születése és felnövekedése az alföldi mezővárosok világához kapcsolódik. Kiskőrösön született, pontosan csak a keresztelés időpontját ismerjük, ez 1823. január elseje.

Kétéves kora előtt került szüleivel Kiskunfélegyházára, amely ilyenformán első, meghatározó gyermeki élményeinek a színtere lett. Petőfi utóbb ezt a Jászkun kerülethez tartozó települést nevezte szülővárosának. Édesanyja, Hrúz Mária és édesapja, Petrovics István is szlovák származású (bár nem zárható ki a Petrovicsok délszláv eredete sem). A család nem rendelkezett nemességgel. A mészárosként dolgozó apa fia születésekor sikeres vállalkozó volt: földet vásárolt és ezzel redemptus lett, azaz részesévé vált a kollektív nemesi joggal rendelkező kiskunok csoportjának. Petőfi gyermekkora tehát jólétben telt. Petrovics István határozottan azzal a céllal taníttatta Sándor fiát, hogy nem nemesi származású értelmiségi, úgynevezett honorácior legyen majd. Ennek érdekében, igen tudatosan választotta ki iskoláit.

Mire Petőfi befejezte a gimnáziumot, apja vállalkozása tönkrement, szabadszállási házukat elvitte az árvíz. Megszűnt tehát taníttatásának anyagi háttere, innentől kezdve az apai terv helyett egyre inkább a fiú saját döntései határozták meg életpályáját.

 

III. VÁNDORÉLET

 

A selmeci evangélikus líceumba beiratkozó Petőfi szokatlan helyzetben találta magát: szegény diák lett. Mivel családja anyagi helyzete megrendült, ingyenebédért kellett folyamodnia. Gyenge tanulmányi eredményei miatt apja végképp megvonta tőle támogatását, ezért egy időre kénytelen volt felhagyni a tanulással. Pestre indult, hogy színésznek álljon. Kipróbálta a statiszták feladatköreit a Nemzeti Színházban. Megélhetése bizonytalan volt, ezért hamarosan dunántúli rokonainál vállalt házitanítóságot. Ezután meglepő lépésre szánta el magát: önként jelentkezett a 48. számú, soproni gyalogezredbe. Az idegen közegben különcnek látszott, hiszen állandóan olvasott, kereste az alkalmat a visszavonulásra. Társaival, feletteseivel is sszeütközésbe került. Szervezete nem bírta a katonaélet viszontagságait, végül felmentették a szolgálat alól. Ezen az úton tehát nem sikerült egzisztenciát teremtenie. Állandó létbizonytalanságban élt és továbbra is ott állt előtte a kérdés: mihez fogjon tehetségével, művészi terveivel? Diákkorában sikeres alakításokkal, jelmezben előadott monológokkal hívta fel magára társai figyelmét. A leszerelés után egy kisebb vándorszínész-társulatnál próbált szerencsét. Rónai és Sió művésznéven járta a Dunántúlt. Székesfehérvárott egy színvonalas vidéki társulatban volt segédszínész. „Borostyán Sándor úr” rövid szerepeket és szerény fizetést kapott, de rengeteg tapasztalatot gyűjtött a színpadon. Kecskeméti színészkollégái és a kollégiumban lakó barátai közül is csak néhányan sejtették, hogy ekkor már a pesti Athenaeumban jelentek meg versei. Bajza József, Vörösmarty Mihály támogatta költői indulását.

 

IV. Mi a dicsőség?

 

A Debrecenből Pestre érkező Petőfi korábbi ismeretségeit mozgósította. A polgárokból, politikusokból és művészekből álló Nemzeti Körnek Vörösmarty Mihály javasolta a fiatal költő első kötetének kiadását. Vörösmarty segített neki abban is, hogy Vahot Imre Pesti Divatlapjánál segédszerkesztő lehessen  rendszeres fizetésért. A szerkesztői munka amellett, hogy lehetőséget adott a sikeres költői indulásra, anyagi biztonságot is jelentett számára. Petőfi egyik napról a másikra vált a korabeli magyar szellemi élet központjának meghatározó szereplőjévé. Népszerűségének egyre erősödő jeleit közvetlenül megtapasztalhatta a fővárosban, s még inkább hazalátogatásai során, az alföldi protestáns lelkészi-értelmiségi körökben. De szembesülnie kellett szélsőséges véleményekkel is. Dicsőítő és mereven elutasító, gúnyolódó kritikákat egyaránt kapott.

1845 elején kizárólagos munkatársi együttműködésről állapodott meg Vahottal, és felvidéki útra indult új élményforrásokat, új emberi kapcsolatokat remélve. Szerelmeinek, barátnőinek kilétét – névvel vagy anélkül – a költői életmű darabjai őrizték meg. Ez a fajta nyíltan vállalt, a versekben szinte színre vitt érzelmi élet Petőfi költői újdonságai közé tartozik. Szerelmi ciklusai igazi történetekként hatnak, az érzelmek mélységét és őszinteségét azonban nem lehet e versekből megítélni. A 15 éves korában váratlanul elhunyt Csapó Etelkével például csak látásból ismerték egymást, így kölcsönös vonzalomról szó sem lehetett. 1846 őszén, a szatmári megyebálon találkozott először az erdődi jószágigazgató lányával, Szendrey Júliával. A naplót vezető és komoly irodalmi ambíciókkal is rendelkező lány máshogy reagált a költő félszeg viselkedésére, mint előző hölgyismerősei. Néhány találkozás elegendő volt a kölcsönös szerelem fellobbanásához.

Kényszerű távolléte során a költő lapokban közzétett verseivel üzent Júliának. Házasságuk jórészt Júlia kitartásának és eltökéltségének volt köszönhető; sikerült felmorzsolni az apa ellenállását. Petőfi költészetének és érzelmi viszonyainak egységét azzal tette hangsúlyossá közönsége előtt, hogy egybekelésük után feleségéhez írta szerelmes verseit.

 

V. Sors, nyiss nekem tért...

 

Írói-költői teljesítményének, hihetetlen munkabírásának és egyre növekvő népszerűségének köszönhetően képes volt a verseiért kapott honoráriumokból megélni. A korszakban teljesen szokatlan módon családját is ebből tartotta el.

A Pesten élő fiatal írókat tömörítő Tízek Társaságának vezéralakja lett, közös céljuk egy önálló folyóirat indítása volt. Az általuk meghirdetett irodalmi bojkott – kijelentették, hogy nem adnak írást a többi lapnak – megbukott ugyan, harcos kiállásuk eredményeként azonban az Életképek című lap az ő irányításuk alá került.

1847-ben megjelent Petőfi Összes költeményei. Ekkor már egyértelműen ő volt az ország első költője. Saját radikális állásfoglalását új közvélemény-formáló eszközökkel, a sajtó,  különböző társaságok, egyesületek segítségével népszerűsítette.

1848. március 15-e Petőfi napja volt. Magyarországon először hívtak össze népgyűlést, ennek segítségével vált a pesti forradalom legfontosabb alakjává és jelképévé.

A magát republikánusnak valló, azaz köztársasági államformát kívánó költőnek csalódnia kellett. Elszigetelődése hamar bebizonyosodott: nem választották be a pesti sajtóesküdtszékbe. Sőt, a kiskun választókörzetben sem választották meg képviselőnek. Lendületes kortesbeszédében jócskán túlbecsülte hallgatói politikai érettségét, akaratlanul meg is sértette őket.

A forradalom után összeomlott az anyagi hátterét jelentő sajtópiac. Felesége gyermeket várt, hamarosan egy család eltartásának terhét kellett vállalnia.

Egy névtelenül közzétett nyílt levélben gyávasággal vádolták meg, amiért nem harcolt fegyverrel a hazáért. Ezután honvédtisztnek állt. Döntése nemcsak erkölcsi választ jelentett a rágalomra, de rendszeres jövedelmet is, mellyel anyagi biztonságot teremthetett családjának.

A katonai hierarchiát nem tudta elviselni, feletteseivel állandóan konfliktusban állt. Csak két tábornokkal nem került összetűzésbe: Görgei Artúr értékelte benne a költőt, a lengyel Bem József a radikális forradalmárt is. Nem csoda, hogy ez utóbbihoz kérte magát az erdélyi hadszíntérre.

Ám a kiszámíthatatlan véletlenek során túl éppen ez a lépése okozta halálát. A költő egy hadtörténetileg kevéssé jelentős, vesztes csata menekülésének forgatagában, Segesvár mellett tűnt el 1849. július 31-én.

 

VI. Haldokló hattyúm, szép emlékezet

 

Halálának hiányzott a kétségbevonhatatlan bizonyítéka, nem volt temetése sem.

Nem szűnt meg a remény, hogy még mindig életben van. Ennek az elképzelésnek kései leágazása szibériai sírjának ma is eleven legendája.

Hagyatékának legértékesebb részét, költői életművét már korábban eladta kiadójának, Emich Gusztávnak. A támasz nélkül maradt, 21 éves Szendrey Júlia csak egy újabb házasságban találhatta meg  egyéves fia felnevelésének biztosítékát.

A neves történésszel, Horvát Árpáddal kötött frigy azonban nem volt boldog. Júlia negyvenéves korában, férjétől különválva súlyos betegségben hunyt el.

Petőfi Zoltán a  személyesen sosem látott apa mintáját igyekezett követni versírással és színészi próbálkozásokkal. Kudarcos élete azonban még a hivatalos nagykorúság előtt megszakadt, tüdőbetegség végzett vele húszévesen.
Petőfi egyetlen öccsének, Istvánnak a kései házassága gyermektelen maradt, a költő közvetlen családja ezért korán, már a 19. században kihalt.

Hatalmas, fokozatosan ismertté váló életműve a magyar irodalom egyik legjelentősebb teljesítménye. Költői és emberi szerepmintái máig hatnak példájukkal.

Verseit már életében énekelték, műveit máig a legkülönbözőbb stílusokban zenésítik meg. Ő a magyar irodalom legtöbbször, legtöbb nyelvre lefordított költője. Életműve világirodalmi jelentőségű, Petőfi az európai romantika meghatározó jelensége.

 

A kiállításhoz kapcsolódó blog oldal (szövegre kattintva érhető el)

 

Petőfi haláláról a múzeum májusban konferenciát szervezett Hol sírjaink domborulnak...-Megismerhető adatok Petőfi Sándor eltűnéséről címmel. A konferenciáról itt olvashat>