Megszólaló
Tudtam annak a nevét, aki a
fölöttem levő ágyon aludt. Az összesnek
tudtam a nevét, mindenféléket tudtam róluk,
ez viszonylag sebesen ment, kiderült, elmesélték,
mások mondták róluk, ilyesmi. Most jut eszembe,
hogy például a Rostás. Ez a
Rostás egy kecskeméti gyerek, a Dózsának
drukkolt, és amikor szórakoztunk vele, csak
vigyorgott, és azt mondta, hogy nyugi,
mög köll nézni a tabellát. Vagy
taböllát, erre nem emlékszem. Tabella, ö-vel.
Meg hogy Bönö Föri, töszi-vöszi.
Volt egy Rátki is, de nem Rátki
volt, csak ez jut eszembe róla,
hogy vörös orrú Rátki. És
volt még a Rácz, nagydarab, terenyei
lakos, ilyen mély hanggal, golyószórós élharcos.
Golyószóróval nem sokszor lőttem, kétszer vagy
háromszor. Rossz szag volt benn, de
csak ha éjfélkor visszatértem a kimaradásról,
máskor nem. A kályha mellett aludtam.
Átizzik a vas. Jó volt visszatérni,
levetkőztem, lefekvés, nem kellett a cuccot
rendesen összehajtogatnom. Elindulni otthonról, az a
legszarabb, várni a tizenkettes busz megállójában,
aztán végre beértem, és nem is
éreztem annyira büdösnek a körletet, csak
a fölöttem levő, akinek nem jut
eszembe a neve, az horkolt úgy,
hogy nagyon, de amikor felrúgtam a
sodronyra, abbahagyta. Volt még egy Meglécz
nevű is Nyírbátorból. Béla.
Bélának hívták, gyorsan beszél, és kizárólag
a pináról volt hajlandó. Pina, és
brrr. Eléggé emlékszem mégiscsak a nevükre,
csak aki fölöttem aludt, arra nem.
Műfaj: vers