Megnyugszom egyszer

Contributors

Megszólaló

Tűnődni langyos köre ültem,

gyíkként nyúlnak el lábaim,

S gyík rezzen, ím, a törek fűben,

mint sivatagi napverésben

zsibbadt imából beduin.

Rezzenek én is, összetörve

az aranybúrát körülöttem.

Fáradt vagyok. De csendéletbe

merevedni nincs semmi kedvem.

Fáradt vagyok, s betelhetetlen.

Úgy fogadom magamba  ezt a

napszentülést, mint esőt a földek.

Bőröm a vörös fényt szivacsként issza,

mintha soha már, soha többet.

én soha eddig. Mint gimnazista-

korom első igaz-szerelme:

előtte, utána reménytelenség.

Csak a van-pillanat hajlik szívemre,

hagyom hát, hogy rendjén minden beteljék –

így leszek a múltak fejedelme.

utazom mindig a lenyugvó Nappal,

így köszönt mindig új ébredés.

Állok bár mint koldus sarkon kalappal,

én mindent újra-élek minden nappal – 

tengernyit éltem már, de mind kevés.

Megnyugszom egyszer majd, szívemnek fogytán,

De addig zaklass csak, hangyálló vérem!

Sötétebbre égjek bár a koromnál,

így állok – s fekszem majd hófehéren.

Zaklass csak addig, te, hangyálló vérem!

 

Műfaj:  vers

Szerzői jog:  a szerzőnél