Hogyan jelennek meg az író valós élményei egy regény fiktív terében? Mi történik, amikor a szerző legszemélyesebb élményeit veti papírra és tárja nyilvánosság elé? Mi a különbség napló és fikció között? Ezeket a kérdéseket járja körbe az ÉN-esetek beszélgetéssorozatunk, ahol január 16-án 18 órától Tompa Andrea író beszélget Szegő János szerkesztővel. Az esemény apropóján Tompa Andreát kérdeztük.
PIM: Ír-e naplót? Amennyiben igen, hogyan alakítja a naplóírás az írói folyamatot?
Tompa Andrea: Igen, írok rendszeresen. A napló és a szépirodalom nálam úgy viszonyul egymáshoz, mint takarítás az ünnephez. Néha a napló a takarítás, de nem mindig. Vagy mondhatnám a futást és az alvást, a bevásárlást és a főzést, a csendet és a beszédet. Szétválnak, nagyon láthatóan és határozottan. Az írással sokkal több időt töltök, mint a naplóírással. Olykor a reggeli naplóírás inkább csak egy szellőztetés, egy jó huzat, hogy a friss levegőben aztán másról lehessen írni, mint a saját belső világomról. A naplót sosem szerkesztem, sok hülyeséget beleírok – például rendszeresen felírom, hogy hány órakor hány cinke/rigó/vörösbegy/veréb van a birsalmafán, amit látok. A napló egy játszótér, szabad hely, egy dühöngő, egy szabadulószoba, egy légópince. A regényre ilyen hasonlatokat nehéz volna mondanom. Ha nagyon sarkítani akarom, azt mondom, a naplóban magammal ismerkedek, a regényben a világgal. De hát a kettő összeér, összetartozik, hiszen én is a világ része vagyok, remélem.
PIM: Mennyire támaszkodik mások által írt naplókra a regényekhez kapcsolódó kutatómunkája során, hogyan használja őket?
T.A.: Használok naplókat, hiszen érdekelnek az emberek, a történelmi korok és helyzetek, és olykor egy-egy naplóban sokmindent le lehet tapogatni egy ilyen szövegből. Főleg azt, ami nem íródik bele. Hogy forr a világ bús tengere, a naplóíró meg az emésztésével foglalkozik, vagy szerelmi bánata van. Aztán egyszercsak mégis megérkezik a bús tengerbe ő is. Most éppen egy olyan naplót olvasok, amelynek a központozása nyűgöz le.
PIM: Volt olyan naplóíró, aki nagy hatással volt Önre?
T.A.: Ha egy nevet kellene mondanom - bár százakat mondhatnék -, az elmúlt évek nagy szerelme Mednyánszky László naplói voltak. Amelyeket művészettörténész-nyelvész segítsége nélkül el sem olvashatnánk, hiszen görög betűkkel írta (magyarul). Ahogy ő ír a belső állapotairól, művészeti kereséseiről, a természetről, vágyairól – lenyűgöz. És persze nagyon sokmindent nem mond ki.