Petőfi Színpad X PIM

Hegedűs Józsi Akusztik

Date
-
Location
A Petőfi Irodalmi Múzeum szokásához híven nyári programokkal, színvonalas koncertekkel készül az idei szezonra is. Új programsorozatunk, a Petőfi Színpad X PIM, különleges fellépőkkel várja az érdeklődőket.
Július 10-én 19:00 órakor Hegedűs Józsi lép színpadra. A látogatókat a múzeum udvara és a Károlyi-kert egybenyitása során kialakított impozáns terében várjuk.
 
A koncertre a belépés díjtalan!
 
A 27 éves szabadkígyósi előadó először 2021-ben tűnt fel, mint szólóelőadó. Azt megelőzően a koszosabb, punkos Sasné és a folkos, popos Csillagerdő zenekarok frontembere volt, majd az alig egy éve debütáló, tavaly megjelent, A Szívemből a félelmet kioltom című albuma után most megérkezett a második nagylemeze is, a Penészvirágok. Ez utóbbit tavasszal mutatta be az Akváriumban.
Az új album hangzásában és hangszerelésében is egy magabiztosabb és nyersebb énekes-dalszerzőt örökít meg, az volt a cél, hogy egy életszagú anyag szülessen. A szerző szövegvilágának meghatározó eleme a múltbeli élményekre való reflektálás, annyira szól a személyiségéről, mint az előadó karakteréről, és önazonosság abszolút az egyik legnagyobb erénye.